október 2014

Negyedszázada az érdekvédelem frontvonalában - interjú Pongó Gézával, az FRSZ főtitkárával

A rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben alakult Független Rendőr Szakszervezet teljesíti történelmi küldetését: a testületen belül a legmarkánsabban, legkövetkezetesebben képviseli tagjainak érdekeit. Érthető tehát, hogy az oly régóta szorgalmazott életpálya modell kapcsán is megfogalmazza kritikáit, s megteszi javaslatait az érdekegyeztető fórumokon. Pongó Géza, az FRSZ főtitkára szerint számos ponton korrekcióra szorul a jogszabály-tervezet. A FRÁSZ újság főszekesztője által készített interjú az alábbiakban olvasható.

Akár tízezer forintot is bukhatunk havonta az adótervezet nyomán

Egy átlagos család akár tízezer forintot is bukhat havonta a múlt héten benyújtott adótervezet nyomán. Jön az internetadó, a cafeteriaelemek magasabb adóterhet kapnak, és még a sampon sem ússza meg. Nem az internetadó fog a legjobban fájni. Több cafeteriaelem 2015-től nem 35,7 százalékkal, hanem 51,17 százalékkal adózik. Ez azt jelenti, hogy egy 8000 forintos étkezési utalvány nem 10 856 forintba, hanem 12 094 forintba kerül 2015-től a munkáltatóknak. Fata László cafeteria-szakértő szerint a gyakorlatban a cégek nem fogják a juttatások keretösszegét növelni, így a munkavállalók vihetnek majd haza kevesebb béren kívüli juttatást. A keretösszeg csökkenésével számolva ezer forintonként nem 737 forintot, hanem 661 forintot vihetnek majd haza a munkavállalók - olvasható a szakszervezetek.hu cikkében.
Mindez a rendőrség állománya vonatkozásában azt jelenti, hogy a bruttó 200 ezer forintos cafetéria keretből a ténylegesen felhasználható összeg az idei 144.350,- forintról 132.280,- forintra csökken. Éves szinten tehát a nettóban számolt veszteség fejenként 12.070,- forintot tehet ki, tekintettel arra, hogy a rendőrség állományába tartozók esetén a cafetéria közterheit a munkáltatók helyett teljes mértékben a munkavállalók kénytelen viselni.

Kedvezményes jegyek a Fővárosi Nagycirkuszba

A Honvédszakszervezet a korábbi években népszerűvé vált hagyományt folytatva idén is csoportos látogatást szervez a Fővárosi Nagycirkuszba, a Zéró Gravitáció – A Repülő Cirkusz című előadásra. Jegyek (2.100,- Ft/fő áron) a 2014. december 13. 11.00 órai és a december 14. 15.00 órai előadásokra igényelhetőek. (A belépés „karon ülő” önálló helyet nem foglaló gyermek számára ingyenes.)

Jelentkezési határidő: 2014. november 28., de az igények kielégítése a vételár kiegyenlítésének sorrendjében történik, ezért érdemes mielőbb leadni a mellékelt jelentkezési lapot és befizetni a jegyek árát. További információ az alábbiakban.

Jó, ha tudjuk: milyen szabályok vonatkoznak a szolgálati járandóságra

A 2012. évi nyugdíjreform, melynek keretében a jövőben a teljes öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően csak a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátása esetén van mód nyugdíjba vonulni, nem csak a „civil” szférát, hanem a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjazási lehetőségeit is érintette. A korábban már megállapított szolgálati nyugdíjak 2012. január 1-től szolgálati járandóságként kerültek továbbfolyósításra, kivéve a a 2011. december 31-ig ötvenhetedik életévüket betöltött szolgálati nyugdíjasokat, akiknek szolgálati nyugdíja öregségi nyugdíjjá alakult át. A HR/Munkajog cikke a szolgálati járandósággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglalja össze.

Hende: Nincs köze a netadónak az illetményemeléshez

Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Hende Csaba elmondta: a kormány 2010 óta elkötelezett abban, hogy a közszolgálatban dolgozók számára életpályamodellt, béremelést vezessen be. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tűzoltóknál, rendőröknél és a katonáknál, s a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselőknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodell. Hende Csaba újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az életpályamodell bevezetésének semmi köze az internetadóhoz, a szóban forgó változtatások előkészítése hosszú évek óta folyik, és „soha, még gondolati szinten sem merült fel, hogy a két dolog összetartozna”, különösen annak fényében, hogy a költségvetés logikája is egészen más. Az FRSZ vezetése megnyugvással vette tudomásul miniszter úr azon kijelentését, mely szerint a fegyveres és rendvédelmi szerveknél tervezett illetményemelés nincs összefüggésben a nagy társadalmi felháborodást kiváltó internetadóval. A sajtóban megjelent ellentétes tartalmú híresztelések ugyanis véleményünk szerint alkalmasak voltak arra, hogy ellenszenvet keltsenek a rendőrökkel, katonákkal és más fegyveres testületek tagjaival szemben. További részletek az alábbiakban.

Demonstráció az internet adó ellen!

 

A LIGA Szakszervezetek tiltakozik az internet adó tervezett bevezetése ellen! Gyere el te is vasárnap este hatkor Budapesten a József Nádor térre! Tiltakozzunk együtt!

 

A tiltakozás facebook oldala itt érhető el

 

Előzmények itt

Orbán találta ki az internetadót, a rendőrök pluszpénzét fedezné belőle?

A HVG miniszterelnökségi forrásból úgy értesült, hogy az internetezés megadóztatása a kormányfő ötlete volt, ebből szeretné ugyanis Orbán Viktor fedezni a rendvédelmi szervek és a katonák jelentős béremelését. A Nemzetgazdasági Minisztériumban most vadul számolnak, hogy mi férhet bele. Orbán mindenesetre harminc százalékos emelést szeretne, amit az internetadónak kellene fedeznie - írja a HVG. Az internetadó olyannyira frissen született ötlet, hogy semmilyen korábbi szakmai anyagban nem szerepelt, még kormányhatározati javaslatban sem. Nem volt benne az NGM ágazati szabályozási tervezetében, és előzetesen nem tudott róla a Fidesz-frakció sem. Orbán az előterjesztés benyújtását követően utasította Vargát, hogy üljön le az internetszolgáltatókkal egy kávéra, mint ahogy az Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján kiderült. További részletek a HVG cikkében, itt.

Tovább halasztódik a fegyveres szervek béremelése, a legújabb dátum: 2015. július...

2015. július elsejével a fegyveres testületeknél - honvédség, rendőrség, NAV - jelentős béremelés lesz, 2016 júliusában pedig elkészül a közszolgálati életpályamodell is - jelentette be ma Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Emlékezetes, hogy a fegyveres és rendvédelmi szervek életpálya-modelljének bevezetését a kormányzat már 2011-ben kilátásba helyezte, a szolgálati nyugdíjrendszer eltörlésének kompenzálásaként. Az ígéretből csak a szolgálati törvény szigorítása valósult meg, igaz, az többször is. Bízunk benne, hogy az újabb céldátum nem jut elődei sorsára és a rendőri illetmények 6 éve tartó befagyasztása mielőbb véget ér, csakúgy mint a rendőrségi közalkalmazottak illetményének 12 éve tartó jegelése. A miniszter azt is bejelentette, hogy megkezdik az "államreformot", ami biztos, hogy jelentős elbocsájtásokat fog okozni a közszférában - adta hírül az INDEX.

Az ORFK szerint a Hívásfogadó Központban minden rendben van

Az ORFK gazdasági főigazgatója gyorsan válaszolt a miskolci Hívásfogadó Központ állományát érintő problémákkal kapcsolatos megkeresésünkre. A megkeresés alapját az előírt formaruha költsége megtérítésének elmaradása, és az elhelyezési körletben lévő öltöző hiányosságai képezték. Halmosi tábornok úr szerint azonban téves információról van szó, mivel formaruha állandóan kötelező viselését nem írták elő a munkavállalók számára, ellenben megkezdték az állomány munkaruházattal való ellátásának előkészítését. Tábornok úr szerint az öltözők és az öltöző szekrények kialakítása is megfelelően igazodik a helyi adottságokhoz. Részletek az alábbiakban.

Bizonytalan, hogy mikor vezetik be a rendészeti életpályamodellt...

Harangozó Tamás (MSZP) az Országgyűlés hétfői ülésén az új rendészeti életpályamodell bevezetésének időpontjára kérdezett rá, emellett választ várt arra is: mekkora forrást szán erre a kormányzat és az Országgyűlés illetékes bizottsága mikor jut információkhoz a modellről. Emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök már 2010-ben beszélt erről programjában, a tárgyalások azonban elakadtak, később az illetmények befagyasztás, a szolgálati nyugdíj megszüntetése következett. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt közölte: jelenlegi is zajlik egy olyan életpályamodell kidolgozása, amely nemcsak a pályára csábítja majd az embereket, de ott is tartaná őket. A konkrétumokat azonban az államtitkár homályban hagyta, a válaszában említett "széles körű társadalmi egyeztetési folyamat" pedig valószínűleg még nagyon az elején tart, mivel a rendvédelmi szakszervezetek egy rövid szóbeli tájékoztatáson és belső közvélemény kutatási adaton kívül más tájékoztatást nem kaptak,  és jogszabály-tervezet sem bocsájtottak a rendelkezésükre.  Az interpelláció és a válasz letölthető innen! További részletek az alábbiakban. (Frissített cikk!)