október 2015

Újabb fordulat a rendőrökről készült fényképek nyilvánosságra hozatalának ügyében

Az Alkotmánybíróság tavaly egy határozattal véget vetett annak a majd 10 éves gyakorlatnak, hogy a rendőrök sikeresen perelhették a róluk felismerhető képet közlő lapokat, csatornákat. Ennek hatására a Kúria visszavonta korábbi döntését, de szóvivője arról beszélt, hogy továbbra is ki kell takarni a rendőrök arcát, ha nem nagy közérdeklődést kiváltó eseményen készül a kép.A Fővárosi Ítélőtáblán megismételt pert mégis a rendőrök nyerték, a bíróság ismét az első fokú ítéletet emelte jogerőre, és csak az indoklást változtatta meg. A döntés szerint, mivel az Index a demonstrációról a biztosításra kivezényelt rendőröket ábrázoló fotók nélkül is korrekten tudósíthatott volna, ezért megsértette a rendőrök jogait. Részletek az INDEX cikkében.

Az FRSZ a hírportállal ellentétben üdvözli a bíróság ítéletét, mivel kiemelt fontosságúnak tartja a rendőrök személyiségi jogainak védelmét, ezért is kedzeményeztük a szolgálati törvény kodifikációja során a kérdés törvényi szintű szabályozását.  Erre azonban a belügyminisztérium elzárkózása miatt nem került sor.

Az ellenzék emelné a fizetéseket, a kormány szerint minden jó úton halad

A Népszava cikke szerint átlagosan 50 százalékos fizetésemelésre van szükség ahhoz, hogy az emberek meg tudjanak élni - mondta a szocialista pártelnök csütörtökön Kecskeméten, Az MSZP követelése: fizetésemelés 2015 című kongresszus-előkészítő értekezleten. 

A Fidesz célja, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, ezért a párt jövőre tovább csökkenti az szja-t - közölték a Népszava szerint.

Az LMP szerint a kormánynak be kell fejeznie a foglalkoztatási adatok egyoldalú értelmezését, hiszen a napnál is világosabb, hogy a magyar reformok nem működnek. Hiába nő papíron a foglalkoztatás, a rosszul fizetett munkákból az emberek nem tudnak megélni. Az Eurostat adatai szerint a magyar minimálbér a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban: csak Bulgáriát, Romániát és Litvániát előzzük meg - olvasható a párt MTI közleményében.

 

Nyaralni küldi a határon szolgáló rendőröket a kormány - a vezényeltek munkáját ellátó állományról azonban elfelejtkeztek

Ötezer, a schengeni külső határon szolgáló rendőrnek és családtagjaiknak, összesen 15 ezer embernek nyújt 800 millió forintos keretösszegben üdülési lehetőséget a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter szerdán. Balog Zoltán és Pintér Sándor a sajtótájékoztatón a Készenléti Rendőrség két munkatársának jelképesen átadott egy-egy Erzsébet-kártyát, amelyet erre a célra használhatnak fel. Balog Zoltán elmondta: az érintettek év végéig kapják meg kártyáikat, amelyeket január 4-étől a jövő év végéig használhatnak fel az Erzsébet-program keretében működtetett szállásokon - írja az INDEX.

A miniszterek arról sajnos nem szóltak, hogy miként ismerik el a határhoz vezényletek szolgálati feladatait átvevő, és e miatt jelentős többletszolgálatra kötelezett állomány munkáját....

Rövid hír: a Kúria kedvező döntést hozott az ügyeletesi feladat ellátása esetén járó díjazásról

A mai napon a Kúria döntött az ügyeletesi feladat ellátása esetén járó díjazásról. A Kúria Stark bírónő által vezetett tanácsa a fentiek ellátása esetén illetménykülönbözetet ítélt meg, melynek során a folyósított hatàrrendész, illetve közterületi pótlèkot nem vette figyelembe, vagyis azzal nem csökkentette a megítélt összeget! 

 

Ezzel a kedvezőnek, de mindenkèppen reálisnak tünő számìtással 3 tagunknak átlagosan 600.000 Ft-ot nyertünk! 

 

Bővebb infó az ítèlet kèzbesìtèsèt követően. (Dr. Tordai Gábor jogtanácsos)

TŰZ MELLETT SZÁRÍTJÁK BAKANCSUKAT A HATÁRMENTI RENDŐRÖK

Ponyvából és ágakból összetákolt kalyibában, zoknijukat, bakancsukat tűz mellett szárogatva szolgálnak a rendőrök a déli határszakaszon - írja a Bors. Ezeket a határt védő rendőröket, így becsüli meg a kormányunk – írta több fotóhoz egy volt rendőr, aki pár napja tette közzé a Facebookon a képeket. Ezeken az látszik, hogy a Készenléti Rendőrség egyenruháját viselő zsaruk rögtönzött, ámde igen szegényes tábort vertek maguknak.

Az FRSZ főtitkára az újságíró kérdésére válaszolva döbbenetesnek nevezte a képeket. Elmondta: korábban rengeteg panasz érkezett az ellátásra és a körülményekre, ezt jelezték is a rendőri vezetőknek. Az utóbbi időben csökkentek a panaszok, ami nem feltétlen jelenti, hogy minden rendben menne: egyszerűen már nem is szólnak a rendőrök.

A rendőri vezetés szerint "természetesen" minden a lehető legnagyobb rendben van, amint azt megtudhatuk az ORFK FRSZ kérdéseire adott, több hónap alatt, alaposan kimunkált válaszaiból, melyek itt olvashatóak.

Sem a rendőri vezetés, sem a Belügyminisztérium nem vizsgálja a TEK röszkei akcióját

Speciális feladatokat lát el – veszélyes bűnözőket fog el például – a Terrorelhárítási Központ (TEK), de mint rendőrökre a törvény alapján rájuk is vonatkozik az, hogy csapaterős tevékenységet végezhetnek, így részt vehettek a röszkei határátkelőhelyen elvégzett oszlatásban - írja az Átlátszó.hu. A Belügyminisztérium Átlátszónak adott válasza szerint mégsem emiatt voltak a TEK-esek ott, hanem azért, hogy többek között erőszakos bűncselekménnyel vagy bűntett elkövetésével gyanúsítható fegyveres személyeket fogjanak el. Arra viszont nem válaszoltak, hogy miért nem viseltek ruházatukon azonosítót a terrorelhárítók, holott ez minden rendőr számára kötelező. A belügy szerint nincs szükség vizsgálatra. További részletek az Átlátszó cikkében.

TÜNDÉRORSZÁG VALÓSÁGA: BŐVEN AKAD GOND A DÉLI HATÁRAINKAT VÉDŐ RENDŐRÖK FELSZERELÉSÉVEL

A rendőrségi felszereléseknek egy részét kemény kritikák érik az azokat napi szinten használó állomány részéről - írja az alfahír.hu. Kényelmetlen és a lábat feltörő, össze-vissza számozott bakancsok, eltörő tonfa, kurta, hasznavehetetlen esőkabát, a világháborús színvonalat idéző pisztolyok. A rendőrök közül sokan a saját pénzükön vesznek inkább használható felszereléseket, mert a kincstáriakkal nem boldogulnának. Sok esetben a már meglévő, amúgy korszerűnek számító eszközök megfelelő tárolása és tisztítása sem megoldott - az alfahir.hu cikke szerint.

Nem wellnessezhetnek a határon szolgáló TEK-esek

Mint azt pár napja a HÍR24 megírta, van, akinek ugrott a hosszú hétvégére tervezett üdülése, mert a Terrorelhárítási Központ Zalakaroson pont egy négycsillagos wellness-szállót nézett ki a határvédelemben részt vevő embereinek elszállásolására és lefoglalták az egész hotelt. A TEK mostani közleményében „visszautasítja azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, mely szerint bárkit arra szólítana fel, hogy állampolgári kötelessége szállást biztosítani a TEK munkatársai számára”. A keddi hírek szerint egyébként ezt a szálloda részéről mondták az egyik hoppon maradt vendégnek. További részletek itt.

Maximum 100 ezer forintos adományt fogadhatnak el a migránsokkal dolgozó rendőrök

Utasítást adott ki a belügyminiszter, Pintér Sándor a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében részt vevő, a belügyminiszter irányítása alatt álló szervek részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről.  Az utasítás vonatkozik a rendőrökre, a TEK-re, a büntetés-végrehajtási, a katasztrófavédelmi, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti szervre is, és azokról az adományokról szól, amelyeket tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, az azzal dolgozó állománynak ajánlanak fel. Az adományok elfogadásáról vagy visszautasításáról vezető, megyei rendőrfőkapitány vagy az ő kijelöltjük dönt.  Ezen utasítás alapján nem fogadható el adományként készpénz, 100 000 Ft-nál nagyobb értékű adomány, vagy ha az adományozó az adomány átadásáért ellenszolgáltatást vár - írja az INDEX.

Megújult a MAKASZ - K&H Bank kedvezményes lakossági folyószámlacsomag!

2015. október 19-től igényelhetőek a Megújult MAKASZ - K&H Bank által nyújtott kedvezményes lakossági folyószámlacsomag! Új folyószámlát nyitó MAKASZ tagok 1 éven keresztül díjmentesen tudják igénybe venni a MAKASZ - K&H Minimum plusz és Bővített plusz számlacsomagokat. Két csomag közül lehet választani: Minimum plusz vagy Bővített pluszcsomagok (a letölthető tájékoztató tartalmazza a részleteket). Mindkét csomag új bankszámlát nyitó MAKASZ tagok számára 1 éven keresztül havidíjmentes. Aki a meglévő számlacsomagját szeretné módosítani, az is két csomag közül választhat: Minimum plusz vagy Bővített plusz csomagok közül. A MAKASZ-K&H Bank egyedi kedvezményes lakossági folyószámláiról, a MAKASZ és K&H Bank között létrejött szerződés értelmében, csak a MAKASZ irodán keresztül, csak a MAKASZ oldalról letölthető nyomtatványokkal lehet igényelni! További részletek az alábbiakban.