Hajdúszoboszló

 

Hajdúszoboszlón a Szurmai utca 26. és a József A. utca 6. szám alatt összesen négy, teljes körűen felszerelt apartmanunk várja az üdülni vágyókat.

 

Az újonnan épített összkomfortos, saját garázzsal rendelkező apartmanokban maximum öt fő (illetve Hajdúszoboszlón a kisebb apartmanban csak 4 fő) üdülhet. 

 

Vendégeink zavartalan pihenését légkondicionáló berendezés, teljes körűen felszerelt konyha és színes televízió szolgálja.

 

 

Az apartmanhoz tisztálkodószerek, törülköző, fürdőköpeny, fürdő belépő, étkezés ellátás nem jár, azokról az üdülőknek maguknak kell gondoskodniuk.

 

 

Az üdülőket kizárólag a beutaló jegyen feltüntetett személyek vehetik igénybe és csak a beutalón feltüntetett időpontban. A beutaló jegyen fel nem tüntetett személyek befogadását a gondnokok kötelesek visszautasítani.

 

Az apartmanokat a turnus első napján 12.00 órától 17.00 óráig lehet elfoglalni. Az ettől eltérő időpontban beérkező vendégek kötelesek az apartman elfoglalásával egyidejűleg, bizonylat ellenében 3.000,- Ft pótdíjat befizetni a gondnoknál. Az e jogcímen befolyt üdülési hozzájárulásokat kizárólag az üdülők fenntartásával kapcsolatos költségek fedezésére lehet felhasználni.

 

 

Az érkezés és a távozás időpontját a gondnokkal, Karácsonyné Hákli Gyöngyivel kell egyeztetni: 06 70 453-38-90

 

 

A üdülési hozzájáruláson felül az üdülővendégeknek – helyben, a gondnokoknál – idegenforgalmi adót is kell fizetniük, a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott módon és mértékben.

 

Az apartmanok rendelkezésre bocsátásakor a gondnokok kötelesek a beutaltakat tájékoztatni a leltár szerint átadott berendezési és felszerelési tárgyakról, valamint a házirendről.

 

Az apartmanokat a turnus utolsó napján 09.00 óráig kell elhagyni.

 

 

A turnus ideje alatt eltűnt vagy megrongálódott berendezési és felszerelési tárgyakért, továbbá a Házirend megsértésével okozott károkért a beutaltak teljes anyagi felelősséggel tartoznak, melynek érvényesítésére a gondnokok által felvett és a beutalt által aláírt jegyzőkönyv alapján a KKI intézkedik.

 

Mindegyik apartman a  fürdőkomplexum  közelében helyezkedik el.

 

 

Apartmanjainkról készült fényképek: