Jogi segítség igénybevétele

 

A Jogsegélyszolgálat igénybevételével kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

 
Ha valakinek konkrét jogi problémája, kérdése van, célszerű az FRSZ KKI Jogsegélyszolgálatának valamelyik jogászát keresnie (a jogászok és elérhetőségeik itt olvashatóak).
 
Amennyiben a jogász kollégával való egyeztetés után képviselet szükséges, először a meghatalmazást kell kitölteni (ami innen tölthető le), ha azonban ez nem megoldható, a jogászoktól vagy a tisztségviselőktől is beszerezhető).
 
A kitöltött meghatalmazást - a tagszervezeti titkáron keresztül - a megyei- vagy intézményi elnökhöz kell eljuttatni, aki a meghatalmazó FRSz-tagságát igazolva továbbítja azt a Jogsegélyszolgálathoz.
 
Sürgős esetben a meghatalmazás közvetlenül is megküldhető a jogászok részére, a tagsági viszony fennállását természetesen ez eseten is vizsgáljuk.
 
Konkrét ügyben mindenképpen egyeztessetek a jogászokkal, hiszen a határidők miatt nagyon fontos, hogy egy-egy jogvitát időben meg lehessen indítani. (Ugyanis mind a szolgálati panasz beadásának, mind a keresetindításnak a törvényben meghatározott határideje jogvesztő, azaz ezen időpontnak a túllépése esetén nincs lehetőség a jogvita folytatására!)
 
A jogásszal való egyeztetés azért is fontos, mivel egy-egy eset elmondása, kollégánk által megélése nem minden esetben ad pontos képet az adott ügy jogi helyzetéről. Ezért szinte minden esetben jogászaink az ügyre vonatkozó dokumentumok (parancs, munkaköri leírás, minősítés, stb.) beszerzését és bemutatását kérik és ennek birtokában tudnak korrekt, jogilag helyálló állásfoglalást adni.
 
Nagyon sokszor előfordult már, hogy kollégánk - a jogásszal való telefonbeszélgetés után - felküldött a KKI-ra (faxon vagy futárpostával) egy anyagot, arra azonban nem írta rá a saját elérhetőségét (elsősorban mobil-telefonszámot), így bonyolult „nyomozás" után sikerült csak választ adni az érintettnek.
 
Fegyelmi ügyekben akkor forduljatok jogászainkhoz, ha megkaptátok a fegyelmi eljárást elrendelő határozatot (amíg ezt a parancsnok csak „ígéri", addig nem tudunk lépni az ügyben, legfeljebb tanácsot tudunk adni). Amennyiben jogászaink segítségét fogjátok kérni, a határozat átvételekor jelezzétek a munkáltató felé ezt, a Jogsegélyszolgálatnak pedig küldjétek meg - a már ismertetett módon  a meghatalmazást. Figyeljetek arra, hogy ha a határozat átadásakor közlik veletek az eljárás alá vonti meghallgatás időpontját, a Hszt. szerinti 3 napos határidőt biztosítsák, hiszen e nélkül jogászaink nem biztos, hogy el tudják látni a képviseletet.
 
Büntető ügyben más az eljárás, hiszen a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) szerint képviseletet csak bejegyzett ügyvéd láthat el. Büntető ügyben tehát a tagszervezeti titkáron keresztül az FRSZ megyei vagy intézményi elnökét keressétek, Ő tud arról tájékoztatást adni, hogy megyétekben (vagy intézményetekben) milyen lehetőség van, azaz, hogy ügyvédet tudnak-e biztosítani vagy meghatározott pénzösszeggel tudnak-e támogatni.
 

Perköltség

 
Fegyelmi eljárásokban a jogi képviselet ingyenes, a megnyert munkaügyi perekben Jogsegélyszolgálatunkat illeti a munkáltató által megtérítendő (bíróság által megítélt) perköltség.
 

Támogatói díj

 

Az FRSZ Megyei Elnöki Értekezletének 2014. évi 4. számú határozata szerint a tagnak pernyertessége esetén a számára megítélt pénzösszeg bruttó értékének 7 %-át (támogatási díj jogcímén) be kell fizetnia az FRSZ Támogatási Alapjába (melynek számlaszáma: 11784009-20209665).
 
A támogatási díj fizetési kötelezettség a teljes vagy részbeni pernyertességre, továbbá egyezségkötésre, a szolgálati panasz alapján, vagy a peres eljárás során megítélt, egyezségben megállapított pénzösszegre, valamint peren kívüli egyezségbeli pénz vagy dolog bruttó értékére is kiterjed.
 
A támogatási díj megfizetése alól mentesül azon személy, aki a meghatalmazottnál a meghatalmazás elfogadásakor legalább 5 éves folyamatos tisztségviselői jogviszonnyal rendelkezik.
 

Költségmentesség

 

2018. január 01-től a polgári perrendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvények alapján a munkaviszonnyal illetve a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perekben változatlanul fennáll a költségmentesség lehetősége, munkavállalói költségkedvezmény néven.

Ennek lényege, hogy abban az esetben, ha a per által érintett jogviszonyból származó távolléti díj nem haladja meg a jogszabályban meghatározott mértéket (jelenleg 526.400 Ft-ot), a perben félként részt vevő munkavállaló költségkedvezményre jogosult, így például a peres eljárás illetékének megfizetése alól mentesül. Megjegyezzük azonban, hogy ezen kedvezmény a pernyertest megillető perköltség megfizetése alól mentességet nem biztosít.

A munkavállalói költségkedvezmény érvényesítése érdekében jogászaink a szükséges lépéseket csak a keresetlevélben, és a távolléti díj igazolások (de minimálisan is az aktuális illetményadatokat igazoló iratok, parancsok) részükre történt megküldését követően tudják megtenni.

 
 
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK TARTALMAK: