KÖZALKALMAZOTTAK és BM FIGYELEM! 10 megyében első fokon, és 4 megyében már jogerősen is megnyertük az elmaradt illetményes perünket!

 
 
A Független Rendőr Szakszervezet a BRFK, valamint Heves-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Nógrád-, Pest-, Vas-, Veszprém- és Zala megye, után Baranya- és Borsod-Abaúj-Zemlén megyében is megnyerte (első fokon) azon munkaügyi pereket, melyet olyan közalkalmazottak képviseletében indítottunk, akiknek az illetményét évekre visszamenően helytelenül állapították meg a munkáltatói döntés szerinti és a garantált illetménnyel összefüggően. A bíróság kötelezte a munkáltatót az elmaradt illetmény és kamatainak megfizetésére, és az igény minden további hónapban érvényesíthető.  Ezzel immár tízre emelkedett azon megyék száma, ahol bírósági ítélet mondja ki, hogy a munkáltató helytelenül állapította meg a közalkalmazottak illetményét.
 
Borsod megyében az I. fokú ítélet alapján csak részleges pernyertességet értünk el, mivel a bíróság a 2013. augusztustól 2014. decemberig terjedő időszakra megítélte ugyan az illetménykülönbözetet, de a 2015. év vonatkozásában elutasította igényünket. Az ítéletet természetesen megfelebbezzük, és bízunk benne, hogy a Heves megyeihez hasonlóan, a II. fokú bíróság  Borsodban is helyt ad majd az idei évre vonatkozó követelésünknek.
 
Ráadásul Heves-, Nógrád- és Zala megye után Vas megyében is másodfokon, azaz jogerősen megnyertük az elmaradt illetmény megfizetése iránt indított pert! Úgy gondoljuk, elérkezett az ideje, hogy a Belügyminisztérium intézkedjen az állam által jogtalanul megkárosított közalkalmazottak illetményének rendezéséről, és jogos járandóságuk mielőbbi kifizetéséről! Jól ismerjük a munkáltató szokásos ellenvetését: egy ítélet, nem ítélet. Ez azonban már egy tucat, a sikeresen pereskedők száma pedig ennek is a sokszorosa!
 
Információnk szerint egyébként a Kúria előtt is folyamatban van e tárgykörben egy felülvizsgálati eljárás, melynek eredménye döntő hatással lehet a perek kimenetelére. További részletek az alábbiakban.
 
További részletek az alábbiakban:
 
Fizetési fokozatban előre léptél, vagy a minimálbér (bérminimum) emelése ellenére nem növekedett az illetményed? 
 
A főkapitányság az illetményemelést nem hajtotta végre helyesen, ezt immár a bíróság is megállapította.
 
Jelenleg sem késő ezzel szemben fellépni, mert 3 évre visszamenően érvényesíthető az igény!
 
Ha Te is a munkabéredért dolgozol, és azt nem tudod nélkülözni, vedd elő az illetményt megállapító okiratokat, tölts le a honlapunkról meghatalmazást, és küldd meg nekünk, segítünk megkeresni az eltüntetett forintokat. Vagy várd a csodát, de az igényed hónapról hónapra évül el. 
 
Ne félj a pertől, százas nagyságrendben van munkaügyi pere folyamatban a főkapitányságoknak, ekkora létszámot pedig már nem lehet megkülönböztetni. Tömegben rejlik az erő, és a szakszervezeti tagságban. Lépj közénk, ha kiállsz magadért, mi képviseljük a jogaidat!
 
                                                                           FRSZ JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT
 
Bővebb felvilágosítás:
  • dr. Varga Marianna: 0670/398 5630
  • dr. Oláh Tamás 0670/366 3964
  • dr. Tordai Gábor 0630/999 7205