KÖZALKALMAZOTTAK FIGYELEM! Már három megyében van elsőfokú pernyertességünk illetmény-különbözetes ügyben!

 

​Háromra emelkedett azon megyék száma, melyek Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságai első fokon helyt adtak az FRSZ jogászai által képviselt közalkalmazottak illetménykülönbözet megtérítése iránti igényének. Emlékezetes, hogy idén év elején tettük közzé azon álláspontunkat, mely szerint jogszerűtlen az a rendőrségi munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottak garantált illetményének az évente emelkedő minimálbér, illetve garantált bérminimum elérése érdekében szükséges felemelését (kiegészítését) úgy hajtották végre, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentették.

 

A bíróságok részben elfogadták jogi érveinket és a Kjt. 2013. augusztus 01-jén hatályba lépett egyik módosításától kezdődően megítélték tagjaink számára az illetménykülönbözetre való jogosultságot.

 

 

Az illetménykülönbözet iránti igény a 2014. éven túl az idei évre is megalapozott lehet, amennyiben a munkáltató nem a jogszabályoknak megfelelően állapította meg az illetményt, vagy egyáltalán nem rendelkezett határozatban az illetmény tárgyévi alakulásáról. A siker megalapozott reményében igényelhető összeg nagysága természetesen egyénenként változó, de alapvetően a Kjt. bértáblája és a mindenkor érvényes tárgyévi garantált bérminimum (az A besorolási osztályba tartozóknál a minimálbér) közötti különbözetet jelenti. Ennek összege akár a havi 40 ezer forintot is elérheti! Tessék számolni! Érdemes!

 

A jogtalanul elvont illetményen felül az sem mindegy, hogy milyen összegű illetményt vesznek majd figyelembe a napokban bejelentett 10 %-os közalkalmazotti illetményemelés során. A döntés hosszútávra is jelentős kihatással lehet az illetményre! (Mellékelt táblázatunk alapján magad is kiszámolhatod, hogy hozzávetőlegesen mekkora összegű illetménytől estél el.)

 

Ismerjük a rendőrségen általában uralkodó munkahelyi légkört, véleményünk szerint azonban jelen helyzetbe mégsem kell félni a jogvita megindításától. Már jelenleg is százas nagyságrendben folynak a munkaügyi perek, ekkora létszámot pedig már nem lehet hátrányosan megkülönböztetni! Tömegben rejlik az erő, és szakszervezeti tagságban. Az sem baj, ha nem vagy még tagunk, ha belépsz és vállalod a tagsági feltételeket, jogászaink ellátják képviseltedet.

 

FRSZ JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT

Bővebb felvilágosítás:

  • dr. Varga Marianna: 0670/3985630
  • dr. Oláh Tamás 0670/3663964
  • dr. Tordai Gábor 0630/9997205