Nemzedékek biztonságáért: nemes szándékú, jól működő alapítvány

 

Goethe-től választottak mottót a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi tagjai az idei programok bemutatásához. A „Tevékenység teszi az embert boldoggá” esetükben nem egyszerű jelszó, hanem vezérelv. Azok az aktivisták, akiknek jelentős része ma már a jól megérdemelt nyugdíjat élvezi, korábban maguk is a rendvédelmi szerveknél teljesítettek szolgálatot: rendőrként, határőrként, tűzoltóként, a büntetés-végrehajtásban vagy éppen a polgári védelemben töltöttek be felelős beosztást. Velük kapcsolatban természetesen nem lenne illendő dolog az inaktív jelzőt használni, hiszen szabad idejük jelentős részében a köz, a közösség ügyeit helyezik előtérbe. Kun Józsefnek, az alapítvány elnökének személyes példamutatása pedig azt jelzi: a mindennapi munkavégzés kötelezettségei ugyan már nem terhelik őket, ám változatlanul tenni kívánnak az állomány és családtagjaik boldogulásáért.

 

 

- A rendvédelem a munka világának sajátos szegmense, ahol a bajtársiasság, az egymás iránt érzett felelősség különös hangsúlyt kap. A kuratórium tevékenysége éppen ezért azokra a pontokra fókuszál, melyek erősíthetik az összetartozás érzését. A családi programoknak, az egészségmegőrzésnek, a kultúrának és a rekreációnak biztosítottunk elsődlegesen zöld utat. Karitatív tevékenységet is ellátunk, hiszen a rendvédelmi szervek szolgálati halottainak árvái, a munkavégzés közben megrokkant vagy sérült dolgozók és nyugdíjasok gyermekei részére térítésmentesen, a többgyermekesek és a gyermeküket egyedül nevelők, valamint a fogyatékos, mozgássérült, illetve magukat egyedül ellátni nem képes gyermekek részére – a humánigazgatási, a személyzeti szolgálatok és a szociális bizottságok javaslatai alapján – szüleikkel együtt kedvezményes táborozási, üdülési lehetőséget biztosítunk, s számukra esetenként anyagi támogatást is nyújtunk. Felvállaltuk a nagyszülők és unokák közös táboroztatását, a nyugdíjasok kedvezményes üdültetésének megszervezését is. Az egészségmegőrző program keretében a végrehajtó szolgálat részére rekreációs táborokat szervezünk, de gondolunk a fiatal, pályakezdő tiszthelyettesekre is: a tavalyi árvízi védekezésben kiemelkedően teljesítőket térítés nélkül láttuk vendégül egy héten keresztül. Ezeket a programokat folytatjuk, csakúgy, mint a nyugdíjas teadélutánok szervezését, melyeken lehetőség nyílik egészségügyi felmérésre is.

 

- A hivatás szépségére, a rendvédelmi dolgozók munkájának megismerésére számos rendezvényünk kínál lehetőséget. A Közbiztonsági Nyílt Napokon túl folytatjuk a MINI-KRESZ programot a nagycsoportos óvodások, valamint az első és másodikos kisiskolások körében az ORFK OBB-vel együttműködve. Az általános- és középiskolások részére elméleti és gyakorlati közlekedési versenyeket, KRESZ-tábort - és kerékpáros túrákat szervezünk. A leglátogatottabbak az óvodai-iskolai nyílt napok, melyeken játékos közlekedési-, tűzoltó- és elsősegély bemutatók, versenyek kínálnak hasznos és felejthetetlen időtöltést a gyermekeknek. Ezeken az alkalmakon birtokba vehetik a rendőr motorokat, autókat, játszhatnak a kiképzett kutyákkal, megismerik a közlekedési szabályokat – a megyei kapitányságok és az ORFK balesetmegelőzési bizottsága díjak adományozásával segíti munkánkat. Hálásak vagyunk azoknak is, akik adójuk 1%-ával járulnak hozzá alapítványunk működéséhez.  

 

Süli Ferenc