Százszámra elbukott perek: Szembemegy a rendőrség a Kúriával

Az ATV arról számol be, hogy a magyar rendőrség kilencezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt. Pongó Géza, a FRSZ főtitkára az atv.hu-nak azt mondta, másfél éve indult az első ilyen jellegű ügyük az egyik vidéki rendőr-főkaptányság ellen, azóta országszerte tömegével kérnek tőlük segítséget a kollégák. Az érdekképviseletek több kúriai állásfoglalás alapján viszik a pereket, és a nyilvánvaló munkajogi hiba miatt folyamatosan meg is nyerik azokat. Az eljárásokban a bíróságok 3 évre visszamenőlegesen több százezer forintokat ítélnek meg a közalkalmazottaknak, a rendőrség vezetése azonban továbbra sem hajlandó akceptálni a Kúria véleményét. 

Több rendőrségi közalkalmazott is megkereste az atv.hu-t cikkünk megjelenése után. Egyikük nemrég nyert első fokon, és mint mondja, jelenleg a másodfokra vár, de a periratokból egyértelmű, hogy a munkáltató neki is – csakúgy, mint sok száz kollégájának – kénytelen lesz kifizetni a többszázezer forintra rúgó, de „elcsalt” illetmény-kiegészítést. Ő is úgy járt ugyanis, hogy a garantált bérminimum és a minimálbér emelkedése ellenére fizetésének nettó összege változatlan maradt.

További részletek itt!