2020. megint nem a rendvédelmi illetményemelés éve lesz

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét. A törvényjavaslat gyors áttekintése alapján megállapíthatjuk, hogy 2020. sem a rendvédelmi dolgozók éve lesz. A rendvédelmi illetményalap immár 13. éve változatlanul 38.650 Ft marad, miként nem emelkedik a 2011. óta 200 ezer forintos cafetéria keret sem. A rendőrség személyi juttatásokra fordítható költségvetési kerete ugyan 3,56%-al emelkedik, ebből azonban nyilvánvalóan nem valósítható meg jelentős mértékű illetményemelés, főként ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kormány maga is 2,8%-os inflációval kalkulál a garantált nyugdíjemelés maghatározásakor. Az inflációt egyébként számításaink szerint a rendőrség költségvetése sem követi, mivel a személyi juttatásokra, a munkáltatót terhelő járulékokra és a dologi kiadásokra fordítható összeg a 2019. évihez képest mindössze 1,6 %-al emelkedik jövőre. A költségvetés tervezetének rendvédelmi állományt érintő rendelkezéseket tartalmazó általunk készített kivonata innen tölthető le.