június 2015

FRSZ javaslat a rendészeti szakközépiskolák közalkalmazottainak és a rendőrség munkavállalóinak illetményemelésére

Javaslattal fordultunk a belügyminiszterhez annak érdekében, hogy a rendészeti szakközépiskolák valamint a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság közalkalmazotti állománya is részesülhessenek a rendvédelmi ágazati pótlék címén július 1-jétől 5 %-os, majd 2016. januártól további 5% illetményemelésből. Az erre vonatkozó BM rendelet személyi hatálya ugyanis véleményünk szerint indoklatlanul hagyta ki az említett szervek állományát az illetményemelésre jogosultak köréből. Javaslatunk itt olvasható.

Emlékezetes, hogy az FRSZ idén több alkalommal kezdeményezte azt is, hogy a rendvédelmi szervek munkavállalóinak méltatlanul alacson bérét is emeljék meg. A korábbi elutasítások ellenére ezirányú javaslatunkat is megismételtük, mivel elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hivatásos állományával azonosan rossz munkakörülmények között dolgozó munkavállalók java részét a rendőrség minimálbéresként foglalkoztatja.

Új Makasz kedvezmények

Ismeretes, hogy a MAKASZ folyamatosan bővíti a tagjaink által igénybe vehető kedvezményeket. Az elmúlt időszakban az alábbi partnerek csatlakoztak a kedvezmény-rendszerhez: Holdvilág Kamaraszínház, Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Kamilla Gyógyfürdő (Balmazújváros), REVOTOOL (világítástechnikai webáruház), Aqualand (Ráckeve), Playstation - Játékállomás (Jászberény), Kehida Termál és- Élményfürdő, Perlaki Reklám (Jászberény), Café Vian (étterem és kávézó, Budapesten), SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt., Hotel Berghof (Tauplitzalm), Aquaworld Hotel és Élményfürdő Zrt. (Budapest). A MAKASZ kedvezmény-rendszerhez csatlakozott új partnerek 5 - 15 %-os kedvezményt nyújtanak tagjaink számára. További részletek a letölthető tájékoztatóban és a MAKASZ honlapján.

Szégyellem a munkám, elhagyom a közszférát, mihelyt lehet - írta egy köztisztviselő a HVG-nek

Igaza van Lázár Jánosnak, tényleg riasztó állapotban van az államigazgatás, a bürokrácia belülről kész káosz, az inkompetens vezetők elől és az értelmetlen elvárások miatt menekülne, ki merre lát. De az ügyintézők is rengeteg bajt, visszásságot jeleztek. Bár egymást érték az államreformok, azok eredménye nem látszik. Itt a Lázár-konzultáció eredménye - írja a HVG. "Riasztó állapotban van az állam", a rendszer nagy, mozgásképtelen, elnehezült, túlszabályozott, bonyolultan adózunk, az állami ügyintézés pedig akadályokat állít az emberek elé – mondta Lázár János egy szekszárdi szakmai fórumon. Egyúttal jelezte azt is, ahhoz, hogy ezeket orvosolni tudja, információra van szüksége. Ezért a lap arra kérte olvasóit, hogy a hvg.hu-n keresztül küldjenek ötleteket Lázár Jánosnak. Részletek itt!

Letették az esküt a frissen végzett rendőrök

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola a mai napon, az elmúlt évekhez hasonló módon, a város szívében rendezte meg kibocsátó ünnepségét. A végzős tanulók ünnepélyes eskütétele Szegeden, a Széchenyi téren, a Magyarország Rendőrségének Alaki Szabályzata alapján került végrehajtásra, a tanulók ezen alkalommal váltak a Magyar Köztársaság Rendőrségének hivatásos állományú tagjaivá - írja Promenad.hu.

A rendőrök jogainak korlátozásáról - Pongó Géza főtitkár a Mokkában

A TV2 Mokka című közéleti műsornak adott interjút az FRSZ főtitkára. Pongó Géza az adásban a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai jogainak újabb korlátozásairól beszélt. Emlékezetes, hogy az új szolgálati törvény végrehajtási rendeletei július elsejétől lehetővé teszik a rendőrök által szolgálatban maguknál tartható készpénz korlátozását és a  saját tulajdonú mobiltelefon használatát. Részletek itt. 

Lapszemle: Túlórás távollétek, valamint távolléti díj és annak növekményei

A munkaviszony tartalma szempontjából döntő jelentősége van a munkavégzési kötelezettség időbeli meghatározásának, azaz a munkaidőnek. A munkajog számos törvényi korlátot állít arra, hogy a munkavállaló mikor és mennyit köteles dolgozni. A jogszabályi keretek között azonban – főszabály szerint – a munkáltató jogosultsága marad, hogy eldöntse, mikor kötelezi munkavégzésre a munkavállalót - olvasható a HR/Munkajog cikkében.

Sok bérszámfejtő „rémálma” a távolléti díj növekményeinek megállapítása: ha a munkavállaló részére vasárnapi pótlékot, műszakpótlékot, éjszakai bérpótlékot, készenléti pótlékot vagy ügyeleti pótlékot állapítanak meg, akkor a távolléti díjat ezekkel növelni kell. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának írása ehhez nyújt segítséget – írja a Szakszervezetek.hu.

Pintér szerint mintegy 75 ezren kapnak több fizetést júliustól

A hivatásos állományba tartozóknak és a rendészeti szervek civil dolgozóinak, összesen mintegy 75 ezer embernek nő az illetménye, illetve a fizetése júliustól - erősítette meg Pintér Sándor belügyminiszter a tárca irányítása alá tartozó rendészeti szervek parancsnokainak állományértekezletén szerdán - olvasható a kormányzati portálon. A miniszter ismertette: a beosztotti, tiszthelyettesi, tiszti állománynak átlagosan 30 százalékkal nő a fizetése. A parancsnoki állomány 15-25 százalék közötti fizetésemelésben részesül. A teljes állomány 2016 és 2019 január elseje között további 5-5 százalék átlagos évi fizetésemelést kap. A hivatásos rendvédelmi szervek közalkalmazottainak is emelkedik a fizetése júliustól 5 százalékkal, majd jövő januártól újabb 5 százalékkal. A miniszter - az itt olvasható beszámoló szerint - arról nem tett említést, hogy a rendvédelmi szervek által munkaviszonyban foglalkoztatottak, például a menekültáradat kezelésében jelentős feladatokat ellátó és általában minimálbéren fogalalkoztatott fegyveres biztonsági őrök miért nem részesülnek béremelésben.

A rendvédelmet érintő elutasított Jobbikos költségvetési javaslatok

Az Országgyűlés alelnökétől, Sneider Tamás úrtól kapott tájékoztatás szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2016. évi költségvetéshez kapcsolódóan számos rendvédelem területét érintő módosító javaslatot nyújtott be, melyek az állomány munkakörölményeinek javítására és illetményének emelésére irányultak. Ezek sorába tartozott a Karcagi Rendőrkapitányság építésének megkezdése, a Győri Rendőrkapitányság állományának megerősítése, a Tarnamérai Rendőrőrs felállítása, a rendvédelmi illetményalap 45 ezer forintra emelése és a határrendészeti feladatokat ellátó szervek technikai eszközeinek fejlesztése. Alelnök úr tájékoztatása szerint az említett javaslatokat a kormány nem fogadta el.

ORIGO: a rendőrök jogainak korlátozásáról

Eszköz a korrupció és a fegyelmezetlenség ellen – ezzel indokolja a Belügyminisztérium, miért nem lehet a rendőröknél, börtönőröknél és katasztrófavédőknél mobiltelefon a szolgálati idő alatt. Július elsejétől még szigorúbb intézkedések jönnek, a rendőröknél tízezer forintnál több készpénz vagy bankkártya sem lehet, sőt kamerákkal is figyelhetik őket. A szakszervezetek szerint ez túlzás - írja az ORIGO.

Nem tartjuk szerencsésnek ezeket az intézkedéseket, túlzónak tűnnek” – mondta a hírportálnak a Független Rendőrszakszervezet elnöke, aki annak sem örül, hogy a rendőrök eleve meg vannak bélyegezve. További részletek az OIGO cikkében, itt.

Újabb várat vettünk be: Szolnokon is pert nyertünk a közalkalmazottak illetmény-különbözetes ügyében

A Független Rendőr Szakszervezet Zala, Heves és Nógrád megye után ismét elsőként nyert pert Jász-Nagykun-Szolnok megyében több közalkalmazott képviseletében, akinek az illetményét évekre visszamenően helytelenül állapította meg a főkapitányság a munkáltatói döntés szerinti és a garantált illetménnyel összefüggően. A Bíróság kötelezte a munkáltatót az elmaradt illetmény és kamatainak megfizetésére, és az igény minden további hónapban érvényesíthető.  Ezzel immár négyre emelkedett azon megyék száma, ahol bírósági ítélet mondja ki, hogy a munkáltató helytelenül állapította meg a közalkalmazottak illetményét. Részletek az alábbiakban.