szeptember 2016

Munkaügyi bírák egyesülete: maradjon az elkülönült munkaügyi bíráskodás!

Indokolt az elkülönült munkaügyi szakbíráskodás fenntartása - hangsúlyozta a Munkaügyi Bírák Országos Egyesületének (MBOE) elnöksége a pénteki rendkívül ülése után az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az önálló közigazgatási bíróság felállításával összefüggő törvénytervezetre reagáltak, amely megfogalmazásuk szerint „végső soron a munkaügyi bíráskodás felszámolására” irányul. Azt írták, a törvénytervezetben indokként szerepel, hogy az új közigazgatási perrendtartás miatt szükségessé vált a bírósági szervezet átalakítása. A szakmai nyilvánosság előtt ugyanakkor többször elhangzott, hogy a munkaügyi bíráskodást nem érinti a szervezeti rendszer átalakítása - tették hozzá. Felidézték, hogy csupán három éve hajtották végre azt a bírósági reformot, amelynek értelmében az évtizedek óta külön bíróságként működő munkaügyi bíróságok talaján létrejöttek a közigazgatási-munkaügyi bíróságok. A reformra éppen az elkülönült és szakmailag megerősített közigazgatási bíráskodás létrehozása miatt került sor - hangsúlyozták. A rendszer azóta megerősödött, működése biztosított, komoly szakmai eredményeket mutat fel - emelték ki. „A jelenlegi átalakítás koncepciójában szó sem esik a munkaügyi bíráskodásról, így az új struktúra teljesen felszámolná” azt, holott a munkaügyi perek különleges eljárási szabályok szerinti elbírálásának hosszú időre visszatekintő hagyományai vannak Magyarországon és Európában is - írták. A munkaügyi bíráskodás teljes felszámolása a jól működő szakma teljes ellehetetlenülését eredményezi és súlyosan veszélyezteti a jogegységet” - hangsúlyozták. „A jelenlegi koncepció munkaügyi bíráskodást érintő részét alapvetően elhibázottnak, az európai jogállamisági elvekkel és gyakorlattal ellentétesnek tartjuk” - áll az MBOE közleményében.

Veszélyben a munkaügyi bíróságok?

A LIGA Szakszervezetek 2016. augusztus 31-én összeült Elnöksége közleményt adott ki arról a kiszivárgott tervezetről, miszerint a kormány egy bírósági reform keretében megszüntetné a munkaügyi bíróságokat.  A LIGA Szakszervezetek a sajtóból értesült arról, hogy a kormány tervezetet alkotott egy új bírósági rendszerről, amelyben kiemelt szerepet kap egy közigazgatási felsőbíróság. Szakemberek és ellenzéki pártok már bírálták a tervezetet, elsősorban a bíróság függetlenségét féltve. A kiszivárgott dokumentumban azonban megjelenik a munkaügyi bíróságok megszüntetésének koncepciója is. Ezt a pontot az Országos Bírósági Hivatal Elnöke sem támogatja, többek között azért, mert a tervezet sérti a jogállamiság elvét, és nem áll összhangban a 2012-es reformmal, amikor a korábbi külön bíróságokat összevonva közigazgatási és munkaügyi bíróságok álltak fel. A LIGA Szakszervezetek emlékeztet arra, hogy az önálló munkaügyi bíráskodás megszüntetése már 2012-ben is felmerült, de szerencsére a megszüntetés helyett összevonásról döntött a kormány, így ma munkaügyi és a közigazgatási bíróságok működnek. A döntés logikája az volt, hogy a közigazgatási és a munkaügyi perek során – ellentétben a polgári perekkel - a két külön jogágnak megfelelően kialakult bírósági struktúra a hatalom és az egyén közötti erőkülönbségek kiegyenlítésére szolgál, hiszen soha nem lehet azonos pozícióban a hatóság és az egyén illetve a munkáltató és a munkavállaló. Félő, hogy a munkaügyi bíróságok megszűnésével a munkavállalók helyzete a perek gyakorlati lebonyolításában tovább nehezedik. A LIGA Szakszervezetek ezért kéri, hogy amennyiben a tervezett elképzelések a munkaügyi bíróságok önállóságát is érintik, akkor a kormány a kérdésről folytasson nyílt vitát, konzultációt a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel a megfelelő országos fórumokon.

VIGYÁZAT! TMRSZ fizetési meghagyások érkezhetnek

Infromációink szerint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (a továbbiakban TMRSZ) közjegyző előtti fizetési meghagyásos eljárás keretében kíséreli meg az elmaradt tagdíjak évekre visszamenő behajtását. Ennek érvényesítését jogilag megalapozatlannak és a szakszervezet szellemiségével össze nem egyeztethetőnek, méltatlannak tartjuk. Ennek ellenére a közjegyzőktől érkező küldeményeket feltétlenül javasoljuk átvenni, mert ezek tartalmazzák az ún. fizetési meghagyásokat, amellyel szemben szigorú 15 napos határidőben terjeszthető elő ellentmondás, vitatva a követelés jogalapját és összegszerűségét. Ellentmondás esetében az eljárás perré alakul és helyi bíróság dönt a kereset megalapozottságáról. Ellentmondás hiányában azonban a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és az végrehajthatóvá válik, amelynek alapján lehetőség van például a munkabérből vagy illetményből történő levonásra is.  

A további tudnivalókért és az FRSZ által ajánlott jogi segítségnyújtás részleteiért kérjük, hogy az érintettek olvassák el alábbi cikkünket.

MAKASZ iskolakezdési kedvezmények

A MAKASZ kedvezménykártya az élet majd minden területére kiterjedő kedvezményeket biztosít, egyedülálló módon csak a társadalmi szervezetek tagjai számára.

Kezdődik az iskola, vásárolja meg gyermekének a tanévkezdéshez szükséges iskolaszereket 10% kedvezménnyel az Office Depotnál. Szintén 10 %-os kedvezmény érvényesítható a Pátria boltjaiban, valamint a a Kes Papír boltjaiban és webáruházaiban.

További részletek a MAKASZ innen letölthető hírlevelében.