január 2019

MOSZ tájékoztató a VKF-ben kötött, 2019-2020 évekre szóló minimálbér és garantált bérminimum emeléséről

A Munkástanácsok elnöke az adott körülmények között jó és a kompromisszumokkal együtt vállalható megállapodásnak tartja a 2018. december 31-én a VKF tagok túlnyomó többsége által megkötött megállapodást. A MOSZ közleménye szerint: mivel két évre kötjük a megállapodást, és azonos mértékű éves emelésekről van szó, a 2020-as évben a nemzeti és világgazdasági folyamatok tükrében nem sok esélye lenne 8%-os emelésnek, így a 2019-es évben ugyan nem lesz 10%-os mértékű emelés (amit a MASZSZ is elfogadott volna velünk együtt),  de a két év átlagában a 2018-as bázishoz viszonyítva 17%-os emelés a körülmények mérlegelésével felelős döntés. További részletek a MOSZ oldalán.

2019-ben havonta két MAKASZ hétvége a Praktikernél!

A Praktiker az európai barkácsáruház legismertebb és legmeghatározóbb márkája, amely hosszú múlttal és tapasztalattal rendelkezik. Idehaza 20 áruházban várja vásárlóit. 2019-ben havonta két MAKASZ hétvége a Praktikernél! A kedvezményes hétvégeken MAKASZ kártyával 10 % kedvezmény vehető igénybe. A kedvezmény nem vonatkozik az akcióban, kiárusításban szereplő, outlet, valamint tartósan alacsony áras termékekre. élelmiszerekre.  A 2019. évi MAKASZ - PRAKTIKER hétvégék időpontjai itt olvashatók!

A rendőrök átlagos illetményemelése a számok tükrében

Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az sajnos kimaradt a közleményből, hogy az állomány 40%-a, mintegy 17 ezer rendőr idén egyetlen forint illetményemelést sem kap...

A következő két évben 8-8 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. A pénzügyminiszter hozzátette, a megállapodás értelmében jövőre a 8 százalékos béremelés hatására a minimálbér bruttó összege 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 000 forint lesz. További részletek a MOSZ honlapján.