Ha a Belügyminisztériumon múlik, idén már nem javul a rendőrök bérhelyzete

Ahogy azt az utóbbi hónapokban megjelent hírek is tükrözik, egyre nagyobb a rendőrök elégedetlensége az alacsony bérek miatt, egyre többen szerelnek le, elegendő utánpótlás pedig aligha várható - írja a Mérce.hu. Az év elején maga Balogh János országos rendőrfőkapitány mondta azt a rendőröknek, tud róla, hogy az állományt foglalkoztatja a jövedelem-kérdés, majd arra kérte kollégáit, „esküjüknek megfelelően és abban a hitben, hogy igenis a hazánkat, az itt élőket szolgálják, továbbra is tartsanak ki.” A cikk kitér arra is, hogy az FRSZ nem elégedett az elmúlt évek béremelésével, és a tiszthelyettesek fizetésének legalább 40-50 százalékos emelését tartja szükségesnek. Úgy tűnik azonban, a kormány erre az évre már semmiféle bérfejlesztést nem tartogat a rendőröknek, a szakszervezet ugyanis rövid közleményében azt írja a tegnapi érdekegyztető ülés után, hogy: „A Belügyi Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldalát alkotó szakszervezetek sajnálatukat fejezik ki, hogy a mai BÉT ülésen a Belügyminisztérium vezetése a munkavállalók anyagi és szociális helyzetének javítása, valamint a fluktuáció megakadályozása érdekében ismételten nem tett semmilyen érdemi javaslatot 2019. évre.” További részletek a Mérce cikkében.

Fentieket erősíti meg a Magyar Nemzet cikke, mely "független forrásokra" hivatkozva azt írja, hogy a kormány döntése értelmében a BM hivatásos állományába tartozók illetményemelésben részesülnek 2020. január 1-től. Információik szerint az emelés mértékéről még nem született döntés, arról szakértői egyeztetés kezdődött.