Kongresszusunk módosította az FRSZ alapszabályát

​Az FRSZ XII. kongresszusa 2015. november 14-ei ülésén módosította alapszabályunkat. A tagdíj számítási módját, illetve mértékét érintő változásokról külön írsában számoltunk be, mely itt olvasható. 

 

Ezen felül azonban Alapszabályunk számos más ponton is módosult, melyek alapvetően érintik szakszervezetünk működését. Ezek közül az alábbiakban a legfontosabb változásokat emeljük ki és fényképalbumunkat is közzétesszük. 

 

A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályunk innen tölthető le.

 

 

 

1) Kis mértékben módosultak a tagsági jogviszony létrejöttének feltételei (Asz. 19. pont). E szerint a tagsági jogviszony:

a) a belépési nyilatkozat tagszervezeti titkár által történő elfogadásával és

b)az első havi tagdíj befizetésével jön létre.

 

2) Azok esetében, akik a belépés után azonnal a Jogsegélyszolgálat segítségét kívánják igénybe venni háromról hat hónapra emelkedett a visszamenőlegesen befizetendő tagdíj összege (Asz. 20/i pont).

 

3) Az alapszabály módosítás lehetővé tette a tagsági jogviszony FRSZ általi felmondását, amennyiben a tag két hónapig nem fizeti a tagdíjat (Asz. 23/b pont).

 

4) Az Ellenőrző Bizottság helyébe a Felügyelőbizottság lépett, a korábbiaknál kismértékben szélesebb jogkörökkel (Asz. 32 pont).

 

Az újonnan megalakult FEB:

  • elnökévé Baranyi Róbert urat,
  • tagjaivá pedig Papp Zoltánné asszonyt és Czigány János urat

választotta meg a kongresszus (megújítva ezzel nevezettek korábbi Ellenőrző Bizottsági tagságát).

 

5) Azokban a megyékben, melyekben csak két tagszervezet működik és a megyei elnök megválasztása akadályba ütközik, az alapszabály az elnököt hatalmazza fel arra, hogy átmenetileg (maximum 3 évre), a főtitkár javaslata alapján megbízzon valamely FRSZ tagot a megyei elnöki feladatok ellátásával. (Asz 35/g pont).

 

6) A tisztségviselői mandátumok időbeli érvényessége (a Ptk. rendelkezései miatt) a továbbiak nem a választás évét követő ötödik év végéig, hanem csak a választás napjától számítva pontosan 5 évig tart (Asz. 41 pont). E rendelkezésre külön is felhívom a figyelmeteket, mivel valamennyi tisztségviselőnk mandátumát érinti!

 

7) A testületi ülések lebonyolításának szabályai több vonatkozásban is módosultak, melyek egyszerűbbé teszik a taggyűlések és a többi testületi ülés megtartását is. A legfontosabb változások az alábbiak:

 

a) Az alapszabály VI. fejezetébe beépítésre került a testületi ülések összehívásának és lebonyolításának valamennyi eljárási szabálya.

 

b) A határozatképesség megállapítása során a továbbiakban nem a testület tagjainak létszámát, hanem a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosultak számát kell figyelembe venni. Ez a változás a tagszervezeti taggyűlések kivételével valamennyi testületünket érinti, melyeknél a taglétszám alapján meghatározott szavazatszámokat kell figyelembe venni a határozatképesség megállapítása vonatkozásában is (Asz. 60 pont).

 

c) A továbbiakban az FRSZ valamennyi testületének határozatképtelenség miatt (akár egy órán belül) megismételt ülése a megjelentek létszámától függetlenül határozatképesnek minősíthető, amennyiben az első ülés összehívására egyébként szabályosan került sor (Asz 61. pont).

 

d) A testületi ülésekről jegyzőkönyv helyett a továbbiakban elegendő emlékeztetőt készíteni, amennyiben abból az ülés lefolytatásának szabályszerűsége utólag ellenőrizhető, és az elhangozottak érdemét tartalmazza (Asz 61/D pont).

 

e) A testületi üléseken csak a szabályszerűen közölt napirenden (Asz 59/A pont) szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha testület valamennyi szavazati joggal rendelkező tagja jelen van, és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul (Asz 61/L pont).

 

f) A módosítás megszűntette a kisebbségi klauzulát mely a határozathozatal eredményességét (érvényességét) a többségi döntést megszavazó tisztségviselők minimum 40 %-os arányához kötötte (Asz 62/e pont). Megjegyzést igényel, hogy a változás a testületek taglétszám alapulvételével történő szavazási rendjét nem érinti, az – a taggyűlés kivételével – a továbbiakban is érvényesül.

 

g) Az alapszabály módosításához a jövőben már 2/3-os többség szükséges (Asz. 62/e pont).

 

h) Az alapszabály meghatározza azt is, hogy valamely tisztségviselő személyes érdekeltsége miatt mely esetekben nem vehet részt egy-egy szavazásban (Asz 62/h alpont).

 

i) A módosítás az elektronikus úton történő szavazás lebonyolítását – a taggyűlés kivételével – az FRSZ valamennyi országos és területi hatáskörű testülete vonatkozásában lehetővé teszi, és pontosan meghatározza annak eljárási szabályait is (Asz 63. pont).

 

j) A módosítás részletesen meghatározza a tisztségviselők megválasztásának eljárási szabályait (Asz 64-66. pontok).

 

9) Az alapszabály 73) pontja a tagdíj számításának alapját módosítja a hivatásos állomány és a tagdíj mértékét valamennyi foglalkoztatási jogviszonyban álló vonatkozásában. E szerint a tagdíj:

 

a) a foglalkoztatási jogviszonyban állók esetén havonta egységesen a pótlékok nélküli bruttó illetmény, munkabér, illetve egyéb díjazás, hivatásososok esetében a beosztási illetmény 0,8 %-a az alapszabály-módosítás elfogadásától (azaz 2015. november 14.) kezdődően;

 

b) ami 0,9 %-ra emelkedik 2019. január 01-jétől kezdődően.

 

Erről részletesebben ezen a linken érhető el tájékoztató anyagunk.

 

10) Az alapszabály módosítás az elfogadását követően azonnal hatályba is lépett (Asz 81. pont), ezért a továbbiakban már az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell eljárnunk.

 

Fentiekben csak az alapszabály módosítás legfontosabb rendelkezéseit emeltük ki, vázlatos formában. Az ismertetett rendelkezéseken kívül alapszabályunk még sok más vonatkozásban is módosult, és kiegészült olyan új szabályokkal is, melyek korábban nem voltak megtalálhatóak szakszervezetünk alapokmányában. Mindezek okán érdemes elolvasni a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt, mely innen tölthető le.