A legnagyobb szakszervezetek között szerepel az FRSZ

A Policy Agenda évente feldolgozza a szakszervezetek beszámolóit - írja a Privátbankár. Ez alapján készíti el az ágazatonkénti kumulált és szakszervezetenkénti TOP-listát arról, hogy melyek a legnagyobb tagdíjbevétellel rendelkező szakszervezetek Magyarországon. A Policy Agenda adatbázisa alapján 2018-ban 513 szakszervezet adott bevallást a működéséről. Ez a szám 2017-ben 597 volt. Köztük nagyon sok kis szakszervezet működik, amelyek talán néhány taggal rendelkeznek csak, ezek főleg munkahelyi szintű szervezetek. Tagdíjbevételük alapján 24 olyan szakszervezet van, amelyik 50 millió forint feletti tagdíjról számolt be 2018-ban, számuk kettővel kevesebb, mint 2017-ben volt. A 2017. évi listán az FRSZ a 10. helyen szerepel. Szakszervezetünk tavalyi beszámolóját majd csak március végén fogdja el az illetékes testület, így a 2018-as listán az FRSZ még nem szerepel.