RÉT ülés, konkrétumok nélkül

2019. szeptember 16-án tartotta soros ülését a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács (RÉT). A tanácskozáson a szakszervezetek számtalan kérdést tettek fel, a munkáltatói oldalt képviselő ORFK-s vezetők azonban gyakorlatilag semmilyen konkrét információt nem adtak. A bérfejlesztéssel kapcsolatban annyit árultak el, hogy arra legkorábban 2020-ban kerülhet sor, a költségvetési kereteken belül, de a hivatásos állomány minisztérium által beharangozott illetményemeléséről nem árultak el semmit. Ezzel szemben leszögezték, hogy mindent megtesznek az állomány megtartása érdekében, csak azt nem fejtették ki, hogy ez konkrétan mit jelent. Megerősítették, hogy a fizikai alkalmassági követelmények felülvizsgálata és életkorhoz igazítása folyamatban van a BM-ban, de erről sem tudtak, vagy nem akartak bővebb információt adni. Mindezekről, és a RÉT ülésen felmerült egyéb problémákról az innen letölthető főtitkári tájékoztatóban olvashatók részletesebb információk.