Több rendvédelmis szolgálati nyugdíjasnál eltűnt a szolgálati idejük egy része

A Pécsi Stop is hírt adott a Lemil blog honlapunk által korábban már szemlézett cikkéről, mely szerint a rendvédelmis szolgálati nyugdíjasok közül többen kaptak olyan papírt a nyugdíjfolyósítótól, amely szerint nekik sokkal kevesebb szolgálati idejük van, mint amennyiről ők tudtak. A Pécsi Stop tudósítójának Fejér megyei elnökünk elmondta, hogy "... akit érdekel, hogy mennyi szolgálati ideje van elismerve hivatalosan, annak mi is csak azt tudjuk javasolni, hogy a cikkben leírt utat járja be. Azaz első lépésben ki kell kérni a szolgálati idő igazolást a Magyar Államkincstártól, majd ha az nem egyezik meg a rendőrség által korábban kiadott igazolásban szereplővel, akkor az utolsó szolgálati hely személyügyi (humán) szolgálatához kell fordulni a helyzet tisztázása érdekében." Orgovány Zoltán kiemelte azt is, hogy a cikkben írt leírt nyilvántartási hiba egyébként a korábban már megállapított és folyósított szolgálati járandóság összegét nem érinti. Annak összegét ugyanis a szolgálati nyugdíjba helyezéskor megállapították, és azóta évente emelgetik, amikor pedig az érintettek elérik a jelenlegi nyugdíj felső korhatárát, akkor majd megszüntetik a 15%-os levonást, és visszaáll a teljes összegű folyósítás. További részletek a Pécsi Stop cikkében.