logo

Veszélyben az utánpótlás: bezárás előtt két rendészeti szakgimnázium

2020.05.14.

A Népszava arról ír, hogy szeptembertől a mostani négy rendészeti szakgimnáziumból csak kettő marad meg, az egyik Körmenden, a másik Miskolcon. A hírt jó ideje ismerik a rendvédelem területén működő szakszervezetek, de az intézményeket fenntartó belügyi tárca sem nekik, sem pedig a lapnak nem árult el további részleteket arról, hogyan tervezik átalakítani a szakképzést a folyamatos és egyre nagyobb létszámhiánnyal küzdő területen. Annyi látszik biztosnak, hogy ez a két iskola technikumként működik tovább, de hogy mi lesz az adyligeti és a szegedi rendészeti középiskolákkal, az június elején derülhet ki.

A váltás azért kiemelten fontos a rendvédelemben, mert – ahogy azt a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára kiemelte -, évente kétezren távoznak a területről és egyre kevesebb fiatal jelentkezik a képzésekre. Pongó Géza szerint a rendőrségi, katasztrófavédelmi munka nem lett vonzóbb az utóbbi hetekben sem.

Archívum

Share This