logo

Pongó Géza: több ezer rendőr hagyhatja el a testületet

2022.06.02.

Mostantól szabad a pálya mindenkinek, de az FRSZ nyilván abban érdekelt, hogy a rendőr kollégák a pályán maradjanak, azaz ne hagyják el a rendőrséget – mondta az Alfahír érdeklődésére Pongó Géza főtitkár annak kapcsán, hogy június elsejétől megszűnik a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalma.

Mostantól tehát, ha a rendőrök úgy érzik, hogy már nem vonzó számukra a rendőri hivatás, benyújthatják leszerelési kérelmüket. Pongó Géza elmondta, már dolgoznak azon a javaslaton, amely nemcsak magasabb bért, hanem kiszámítható életpályát is adna a rendőröknek.

Tekintve, hogy továbbra is nagyon alacsony a rendőrök fizetése, ezért jelentősebb béremelésre teszünk javaslatot, ami tartalmaz még egyéb olyan elemet is, amelyek a rendőrök számára a kiszámítható jövőt jelenthet – közölte Pongó Géza.

A fizetések pedig valóban nagyon alacsonyak. Nem ritka az állományon belül, hogy a húsz éve a kötelékbe tartozó rendőr is csak nettó 230 ezer forintot keres. Ehhez jön még, hogy sok esetben elvezénylik őket hetekre, vagy akár hónapokra, például a déli határnál lévő kerítés őrzésére.
Szintén fontos tényező még a lakhatás, mivel csak a fővárosban jelen lévő rendőrök mintegy 70 százaléka vidékről érkezett és a nagyon magas albérletet csak úgy tudják kifizetni, ha többen bérelnek egy lakást. Pongó Géza azt nem tudta megmondani, hogy hányan tervezik most elhagyni a rendőrséget, de felhívta a figyelmet arra, hogy már a koronavírus-járvány előtt is nagyon sokan jelezték leszerelési szándékukat.

A járvány előtt évente 2000-2500 rendőr hagyta el a pályát. Ez nagyon sok, de ha visszaemlékszünk tavaly egy rövid időre feloldották a leszerelési tilalmat, és körülbelül 1400 kollégánk szerelt le az alatt a néhány hónap alatt amíg felfüggesztették a tilalmat. Erre most persze mos is lehet számítani, de nyilván kérdéses, hogy azok a munkahelyek ahová a járvány előtt menni akartak a kollégák, most is szabadok-e – tette hozzá.

Az FRSZ főtitkára szerint a leszerelő rendőrök többsége nem valamilyen fegyveres, vagy biztonsági munkát keresnek, hanem a civil életben próbálnak majd elhelyezkedni.

További részletek az Alfahír honlapján.

Archívum

Share This