logo

Rendőrnapi Rendőrbál Miskolcon

2026.04.30.

Egy év kihagyással, újra, nagysikerű Vármegyei Rendőrbált tartottunk 2026 április 18-án. A Független Rendőr Szakszervezet B-A-Z Megyei Elnöksége, az IPA MSZ BAZ Megyei Szervezete és a Magyar Rendvédelmi Kar összefogásával megvalósult rendezvényre a Miskolci Fürdők Kft. Ellipsum élmény- és strandfürdő rendeztvénytermében került sor.

A régi bálok hagyományát szerettük volna folytatni Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében ezzel a rendezvénnyel, amely közelebb hozza a kollégákat és családjaikat, ezzel is erősítve a bajtársiasságot, és kicsit színesíti a mindennapok monotonitását.

A bál fővédnöke Czinege László r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány úr, védnöke pedig Pongó Géza úr, a Független Rendőrszakszervezet főtitkára volt. A rendezvényt, ahogy korábban is, több hónapos szervezés előzte meg, és a megvalósítást külső partnerek is támogatták, így Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere, Tóth-Szántai József úr és a Miskolci Fürdők Kft.

A tavasz nagy érdeklődésű rendezvénye, az Országgyűlési képvelőválasztás ellenére, a kollégák körében jelentős érdeklődést keltett a meghirdetett bál.

A bál a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes táncosai által előadott nyitótánccal vette kezdetét, majd ezt követően egy közel fél órás, nagy sikert aratott latin táncokból és zenéből álló műsorszámmal adtak kedvet a közönségnek, hogy Ők is megmutassák tánctudásukat. Nagy sikere volt a Készenléti Rendőrség KR Gang nevű zenekarának műsora. A közönség nagy tetszéssel fogadta a kollégák alkotta együttes által előadott retro dalokat és azok feldolgozásait, és mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztály velük együtt énekelte az ismert, és népszerű számokat.

A tánc közben megéhezett vendégek, az Étterem szakácsai által elkészített vacsora finomságaival vettek magukhoz megfelelő mennyiségű kalóriát, hogy a hajnalig tartó mulatságon végig tudjanak táncolni.
Éjfélkor a tombola sorsolás tovább emelte a hangulatot. A közönség nagy ovációval és tapssal üdvözölte a nyerteseket.

A bál végén sokan azzal köszöntek el, hogy egy év múlva újra találkozzunk.

Köszönjük támogatóinknak, hogy sikerült, egy jó hangulatú rendezvényt összehoznunk, ahol a kollégák egy rövid időre elfelejtették a mindennapok taposómalmát.

Támogatóink:

  • Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere
  • Miskolci Fürdők Kft. Ellipsum élmény- és strandfürdőSzinvapark, Miskolc
  • Lánchíd Kft.
  • Miskolc TESCO Hipermarket Áruház,
  • Miskolc – Szentpéteri kapui áruháza

 

Archívum

Share This