logo

FRSZ javaslatok a belügyminiszternek

2020.04.06.
A koronavírus-járvány terjedésével napról-napra egyre nagyobb kockázatnak van kitéve a rendőrség személyi állománya. A fokozott kockázattal járó feladatellátás elismerése, illetve az egyre leterheltebb állomány hangulatának javítása érdekében az FRSZ a belügyminiszternél kezdeményezte a veszélyességi pótlékra való jogosultság kiterjesztését, a tavaly év végi „jutalomhoz” hasonló külön juttatás kifizetését, valamint Hszt. 2015. július 1-jei hatálybalépése óta csak elméleti szinten létező pótlékfajta, a preferált települési pótlék tényleges bevezetését.

Az FRSZ a belügyminiszternek küldött megkeresésében az alábbi konkrét kezdeményezéseket tette:

  1. A COVD-19 vírus fertőzés veszélyének kitett munkakörökben dolgozó bűnügyi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, stb. végrehajtói állomány tagjait, illetve a szolgálati feladatot az említett körülmények között ellátó hivatásos, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló kollégák részére a 2015. évi XLII. törvény (Hszt.) 161. § (1) bekezdés a) pontja szerinti veszélyességi pótlék kerüljön megállapításra és folyósításra a veszélyhelyzet idejére.
  2. A veszélyhelyzet a biológiai kockázattól eltekintve is jelentős többletterhet ró a szolgálatot ellátó állományra (fokozottabb igénybevétel, nagyobb leterheltség, stb.), ezért a veszélyhelyzet kezelésével összefüggő feladatokat ellátó állományt a tavaly év végi „jutalomhoz” hasonló külön juttatásban kérjük részesíteni, és nem csak a hivatásos, hanem a feladat ellátásban résztvevő munkavállalói, rendvédelmi igazgatási jogviszonyban álló kollégákat egyaránt.
  3. A veszélyhelyzettel összefüggésben időszerűnek tartjuk az új Hszt. 2015. július 1-jei hatálybalépése óta eddig sajnos csak elméleti szinten létező pótlékfajta, a preferált települési pótlék tényleges bevezetését, különös tekintettel a jelen helyzetben leginkább igénybe vett szolgálati helyeken dolgozó állomány vonatkozásában: pl. a határrendészeti kirendeltségek, illetve BRFK. Ezen területek a koronavírus-fertőzés szempontjából kiemelt kockázatot jelentenek.

Link:

Archívum

Share This