logo

Iskolaőrség – hírösszefoglaló

2020.08.11.

Az iskolaőrnek elég a nyolc általános – de többet kap majd, mint egy pályakezdő tanár (Népszava, 2020-07-18)

Noha korábban úgy tűnt, hogy legalább középfokú végzettséget várnak el majd attól, aki iskolaőrnek állna, a jelek szerint lejjebb vitték a lécet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság toborozó plakátja szerint ugyanis csak előnyt jelent a középfokú, vagy az ennél magasabb végzettség. A feltételek között csak a cselekvőképességet, a magyar állampolgárságot, az egészségi, fizikai, pszichikai alkalmasságot, a büntetlen előéletet és az erkölcsi bizonyítványt sorolják fel.

Komoly aggályainak adott hangot Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának tagja. Szerinte nagyon is indokolt lenne a középfokú végzettség elvárása, hiszen az iskolaőröknek komoly pedagógiai, pszichológiai, rendvédelmi felkészítésen kell átesniük. – Ebben a tekintetben én is elég szkeptikus vagyok – fogalmazott Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, aki szerint azokban az intézményekben, ahol valóban komoly konfliktusok adódhatnak, az iskolaőrnek minden tekintetben felkészültnek kell lennie.

A rendőrségi toborzóból kiderül az is, hogy azok, akik megfelelnek a feltételeknek, és sikerrel abszolválják a rendőrségi kiképzést, vidéken havi bruttó 220 ezer, Pest megyében és Budapesten pedig bruttó 230 ezer forintos fizetésre számíthatnak, emellett mindenütt jár az évi bruttó 200 ezer forint cafeteria. Ez megerősíti azt, hogy az iskolaőrök többet keresnek majd mint egy pályakezdő tanár. Nagy Erzsébet, a PDSZ Országos Választmányának tagja szerint a tanárokra nézve sértő az, hogy egy általános iskolai végzettséggel rendelkező iskolaőr több pénzt keres majd, mint egy diplomás pályakezdő pedagógus. Pongó Géza pedig úgy reagált: nem fog csodálkozni, ha a bruttó 220-230 ezer forintos fizetésért nem fognak elegendő tanult, felkészült jelentkezőt találni az iskolaőri állás betöltésére.

Szolgálnak és kézbesítenek: rendőrök viszik házhoz a toborzólevelet (Népszava, 2020-07-22)

Rendőrök viszik házhoz a toborzólevelet – adta hírül a Népszava július végén. Bár nem kötelező, csak előnyt jelent a rendvédelmi vagy rendészeti végzettség és tapasztalat azoknál, akik iskolaőri állásra pályáznak (s mint utóbb kiderült, még középfokú végzettség sem kell), a rendőrség mégis igyekszik jelentkezőket toborozni azok körében, akik korábban rendőrként dolgoztak, de korengedményes nyugdíjba mentek. Ennek érdekében névre szóló levélben keresik meg egykori kollégáikat, amit nem postán küldenek el nekik, hanem a helyi járőrszolgálatok munkatársai kézbesítenek – számolt be a Népszavának több érintett is.

Az iskolaőrök alkalmazásáról, feladatairól a múlt pénteki Magyar Közlönyben jelentek meg újabb részletek. Így kiderült, hogy az őrség tagjai nem nyilatkozhatnak a sajtónak, s kényszerítő eszközeiket – mint a gumibot, gázspray, bilincs – csak a legvégső esetben használhatják. Az továbbra sem derült ki, hogy a tantestület részeként milyen kapcsolatban állnak majd az iskolaigazgatókkal, pedagógusokkal. Azt sem tudni, hogy egy intézményben hány iskolaőr lehet jelen. Mint arra a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza korábban rávilágított, egyetlen iskolaőr nem biztos, hogy megfelelően kezelni tudja majd az esetleges konfliktusokat, ráadásul távollétükkor – például betegség, szabadság miatt – a helyettesítésüket is meg kell oldani.

Részleteket árult el az ORFK az iskolaőrök képzéséről (ATV, 2020-07-30)

Az ATV Híradójának kérdésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata azt írta, az iskolaőr „egy speciális rendészeti felkészítést igénylő munka”, ezért „a velük szemben támasztott szakmai elvárások is rétegzettek”. Híradónk azt kérdezte az ORFK-tól, hogy az augusztus elején kezdődő iskolaőr képzés miből áll majd, és meddig tart, illetve ki tartja majd a képzést. Válaszukban azt írták, az iskolaőr egy speciális rendészeti felkészítést igénylő munka, amelynél egyaránt fontos, hogy képes legyen egy esetlegesen kialakuló konfliktus megelőzésére, másrészt bizonyos rendészeti jellegű jogosítványok birtokában biztosítani tudja a rend helyreállítását. Ennek megfelelően az iskolaőrökkel szemben támasztott szakmai elvárások is rétegzettek: egyszerre igényelnek pedagógiai, pszichológiai, kommunikációs és konfliktuskezelési gyakorlatot és rendészeti ismereteket. Ezeknek az alap-, valamint a későbbiekben utánképzési feladatoknak a végrehajtására kiemelt figyelmet fordítunk – hangsúlyozzák.

Az ORFK tájékoztatása szerint az iskolaőrök három modulból álló, összesen 120 órás szaktanfolyami képzésben vesznek részt, melyek elemei a következők:

  • pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul;
  • bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modul;
  • rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modul.

Hivatásos rendőrből is lehet iskolaőr (Népszava, 2020-08-03)

A rendőrök attól tartanak, hogy ha nem lesz elég alkalmas ember az iskolaőri munkára jelentkezők között, akkor az állományból vezényelnek majd át kollégákat az oktatási intézményekbe – mondta a Népszavának a Dávid Tibor, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkár-helyettese. Elmondása szerint erről több kapitányságról, Budapestről és vidékről is érkezett hozzájuk panasz, ráadásul nem csak a hivatásos állomány tagjai aggódnak emiatt, hanem az ezen a körön kívül eső rendőrségi munkavállalók is.

Dávid Tibor jogi védelmet ígért az aggódó tagoknak, azonban azt is megjegyezte, hogy a jogszabályok lehetőséget adnak az átvezénylésre. Az iskolaőrök is helyet kaptak ugyanis a rendőrök jogviszonyáról szóló 2015-ös szolgálati törvényben, amely kimondja: a rendőröket szolgálati beosztásuk meghagyása mellett, évente négy hónapra beleegyezésük nélkül is átrendelhetik „a rendvédelmi szerv bármely szervezeti egységéhez és bármely helységbe meghatározott szolgálati feladat teljesítésére”. Évente egy hónapig pedig beosztásuktól függetlenül is áthelyezhetők más feladatkörbe.

Az átvezénylés ráadásul országon belül bárhol történhet – mutatott rá Dávid Tibor. Ám a rendőrök nem csak az esetleges költözés miatt idegenkednek az iskolaőri feladatoktól. A ma kezdődő és egy hónapig tartó pedagógiai-pszichológiai felkészítés ugyanis egy profi rendőrnek is kevés lenne az átálláshoz: – Az embereink a bűnözőkkel való bánásmódhoz szoktak, nem a 16 éves, hangjukat próbálgató kamaszfiúk lecsillapításához. Nem véletlen, hogy a fiatalkorú elkövetőkkel foglalkozó nyomozók is speciális kiképzésben részesülnek. Konfliktus pedig nem csak a gyerekekkel adódhat, hanem tanárokkal és a felháborodott szülőkkel is – mondta az FRSZ főtitkár-helyettese. Hozzátette, a rendőri állomány jelenleg is túlterhelt a határvédelmi, útlevél-ellenőrzési feladatok miatt; az átvezénylések csak fokoznák a létszámhiányt.

Az ügy kapcsán megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) is. Kérdésünkre – miszerint valóban alkalmazhatnak-e fegyveres biztonsági őr kollégákat, illetve hivatásos rendőröket iskolaőrként a kapitányságok – az ORFK lényegében igennel felelt. Mint írták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy belső tájékoztatót tartott az iskolaőri feladatokra való felkészülésről és a jelentkezés lehetőségéről. Azt is megjegyezték ugyanakkor: „Az iskolaőri tevékenység ellátását önkéntes alapon, megfelelő személyek kiválasztása útján fogjuk biztosítani.”

Már az előszűrőn kiesett az iskolaőrségre jelentkezők többsége (Népszava, 2020-08-05)

Július végéig összesen 1409 fő adta be jelentkezését a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után pedig augusztus 3-án 497 fő kezdte meg a képzést – tudta meg a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK). A pályázók kétharmada tehát már a tanfolyam előtti szűrőn fennakadt és várható, hogy az egy hónapos, de kifejezetten sűrű gyorstalpalón még többen lemorzsolódnak majd. A résztvevőknek 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamon kell részt venniük. A modulok mindegyike vizsgával zárul.

Ez alapján nem zárható ki, hogy a rendőrség a hivatásos állományból átvezényelt munkatársakkal „töltené fel a lyukakat”. A Népszava információi szerint a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) már több olyan panaszt, aggódó megkeresést kapott, hogy a rendőröket akár paranccsal is átvezényelhetik az iskolákba.

Az ORFK megkeresésünkre többször is hangsúlyozta, hogy csak önkéntes jelentkezőkkel számolnak. A rendőrök jogviszonyáról szóló 2015-ös szolgálati törvény viszont megengedi, hogy rendőröket évente négy hónapra átvezényelhessék „a rendvédelmi szerv bármely szervezeti egységéhez és bármely helységbe meghatározott szolgálati feladat teljesítésére”, egy hónapig pedig szolgálati beosztásuktól függetlenül is áthelyezhetőek bármilyen más munkakörbe.

Ám a rendőrök nem csak az esetleges költözés miatt idegenkednek az iskolaőri feladatoktól. Mint Dávid Tibor, az FRSZ főtitkár-helyettese lapunknak korábban elmondta, az egy hónapig tartó pedagógiai-pszichológiai felkészítés egy profi rendőrnek is kevés lenne az átálláshoz. – Az embereink a bűnözőkkel való bánásmódhoz szoktak, nem a 16 éves, hangjukat próbálgató kamaszfiúk lecsillapításához. Nem véletlen, hogy a fiatalkorú elkövetőkkel foglalkozó nyomozók is speciális kiképzésben részesülnek. Konfliktus pedig nem csak a gyerekekkel adódhat, hanem tanárokkal és a felháborodott szülőkkel is – mutatott rá a szakszervezeti vezető.

Abból baj is lehet, ha hivatásos rendőrök mennek el iskolaőrnek (ATV, 2020-08-03)

Akár fegyveres biztonsági őrök és hivatásos rendőrök is lehetnek iskolaőrök. A Független Rendőr Szakszervezet aggályosnak tartja, hogy már az aktív állomány körében is zajlik a toborzás, igaz, egyelőre önkéntes alapon. A Független Rendőr Szakszervezet attól tart, hogy hivatásosakat is beosztanak iskolaőrnek. Úgy tudják, hogy az aktív állomány felmérése már elkezdődött. Mint azt Dávid Tibor, főtitkár-helyettes az ATV Híradónak elmondta, jelenleg valóban még csak önkéntes alapon folyik a toborzás, de amennyiben nem jelentkeznek elegen, akkor lehet, hogy utasításból a hivatásos állományúaknak is el kell vállalniuk a feladatot. Dávid Tibor arra is emlékeztetett, hogy a rendőrök jogviszonyáról szóló korábbi törvénybe az iskolaőrök is bekerültek. A jogszabály kimondja, hogy a rendőröket évente négy hónapra a beleegyezésük nélkül is átvezényelhetik másik egységhez. A feladataikat így az ottmaradóknak kell átvenniük.

 

 

Aggódnak a hivatásos rendőrök, hogy iskolaőrnek vezénylik ki őket

Attól tartanak a hivatásos rendőrök, hogy iskolaőrnek vezénylik át őket – erről a Független Rendőr Szakszervezet főtitkár-helyettese beszélt a hétfő esti RTL Híradóban. Dávid Tibor szerint egyre több jelzés érkezik arról, hogy hivatásos rendőröket is toboroznak az iskolaőri feladatra.

 

 

Mi lesz, ha iskolaőrnek mennek a profi rendőrök? (BLIKK, 2020-08-04)

Pongó Géza, a Független Rendőrszakszervezet főtitkára válaszolt a Blikk iskolaőrséggel kapcsolatos kérdéseire.

Egyre többet lehet hallani, hogy ha nem lesz meg az elégséges létszám, hivatásos rendőröket is átirányítanak az iskolaőrségbe, amely szeptemberben kezdi meg munkáját. Mit szóltak ehhez a rendőrök?

  • Nem mondhatni, hogy örülnek a tervezetnek, eddig ugyanis arról volt szó, hogy már korábban leszerelt, illetve nyugállományú rendőrök lesznek az iskolaőrségben. Kérték ugyan a rendőröket, hogy önként is jelentkezzenek, de mivel ez nem történt meg nagy számban, úgy tűnik, az állományból is átirányítanak oda rendőröket.

Hogyan hatna az állomány létszámára, ha többeknek el kell menniük az iskolaőrségbe?

  • Létezik egy olyan szabály, hogy egy rendőrt a szolgálati helyéről egy évben legfeljebb négy hónapos időtartamra lehet máshová vezényelni, vagyis a gondokat ez éppen úgy nem oldaná meg, hiszen utána cserélődnének is. Arról nem is beszélve, hogy a 100-200 rendőr is hiányozna, ha iskolaőrnek kellene menniük.

Korábban lehetett arról hallani, hogy tömeges leszerelés jöhet a veszélyhelyzet végével. Ez a folyamat valóban elindult?

  • Csak az év végén lesznek pontos adatok a leszereltek számáról, de az elvándorlás már így is elkezdődött. 2019-ben 2000 rendőr szerelt le, és bár 400-an jelentkeztek különböző rendészeti technikumokba, akkor is hiányzik az állományból 1600 ember, ami hatalmas mennyiség.

Archívum

Share This