logo

Háromszáz rendőr mondott fel egy hét alatt

2022.06.20.

Június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét – tudta meg a Magyar Hang az ORFK-tól.

A 300-as szám jelentősnek mondható – véli Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára – még akkor is, ha ez a közel 37 ezres hivatásos állománynak nem egészen 1 százalékát teszi ki.

A lapnak az FRSZ főtitkára elmondta, hogy a leszerelési hullám pedig várhatóan tovább tart majd; a most lemondással távozó rendőrök vélhetően jó ideje készültek erre a lépésre, a következő hónapokban pedig mások is csatlakozhatnak hozzájuk.

A lelépők ugyanakkor maradók dolgát is nehezítik, akik vállára csak még nagyobb munkateher nehezedik. Az FRSZ főtitkára szerint főként a közrendvédelmi területről, az utcai szolgálatot végző tiszthelyettesek köréből távoznak sokan – a tilalom előtti időszakban évente átlagosan 2000-2550 rendőr is otthagyta „a céget”.

Utánpótlás alig érkezik: az RTL Klub úgy tudja, hogy idén már csak 460-an jelentkeztek a kétéves tiszthelyettesi technikumi képzésre, és lasszóval kell fogni a fiatal rendőröket. Összehasonlításképpen: a Belügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint 2014-ben még 3060-an jelentkeztek, 2018-ban 1715-en, 2019-ben pedig 880-an. A csatorna portálja hozzáteszi, hogy az állományt a tízhónapos járőrképzésre jelentkezők száma is növelheti valamelyest.

A rendőrség általában két hónapos felmondási (vagy, ahogy ők fogalmaznak: lemondási) határidővel engedi el a korábbi alkalmazottakat, a most jelentkező 299 fő tehát várhatóan augusztus első hetében még szolgálatban lesz.

A rendőrségnél elindult – egy hét alatt kb. két rendőrkapitányság létszámának megfelelő – leszerelési hullámmal, több média is foglalkozott:

Archívum

Share This