logo

Méltatlan bérezéssel foglalkoztatják a rendőrségi alkalmazottak jelentős részét

2023.12.12.

Az ORFK gazdasági főigazgatójának megkeresésünkre adott válasza szerint a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelésben a rendőrség rendvédelmi igazgatási alkalmazottainak 26%-ka, munkavállalóinak pedig 77%-ka érintett az előzetes felmérés adatai szerint. A véleményünk szerint tarthatatlan helyzet az illetmények azonnali rendezését teszi szükségessé. Ennek érdekében az FRSZ az Országos Rendőr-főkapitány és a Belügyminiszter intézkedését kezdeményezte.

A számok önmagukért beszélnek! A Riaszos és munkavállalói állomány évek óta nem részesült a közszolgálati feladatainak súlyához mérhető méltányos béremelésben. Ennek következtében a rendőrség állománymegtartó képessége gyakorlatilag nullára csökkent, mivel minimálbéres ajánlattal nem lehet versenyezni a munkaerőpiacon.

A rendőrségi civil foglalkoztatottak bérfelzárkóztatása azonnalos és hathatós intézkedéseket kíván, mivel ilyen kereseti viszonyok között a polgári állomány körében is tömeges és visszafordíthatatlan elvándorlási hullám indulhat, ami értesüléseink szerint már kezdetét is vette!

Mindezek alapján kezdeményeztük, hogy a Belügyminiszter és a rendőrség vezetése is tegye meg a szükséges intézkedéseket a rendvédelmi alkalmazotti és munkavállalói állomány jövedelmi viszonyainak javítása érdekében, a kollégák bérének a minimálbér/garantált bérminimum szintjén felüli érdemi felemelése iránt. Nyilvánvalóan a jogszabályból eredő kötelező emelés kevés az állomány elsődlegesen megbecsülése, de a megtartása szempontjából is egyaránt!

Az Országos Rendőr-főkapitánytól kértük továbbá elsődlegesen ezen tárgykörben, de számos egyéb általános érdekképviseleti téma megvitatása céljából is a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács ülésének mielőbbi összehívását.

Letölthető anyagok:

Archívum

Share This