logo

Elhunyt Gombos József úr, az FRSZ korábbi általános ügyvivője

2024.06.03.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Gombos József úr, szakszervezetünk korábbi általános ügyvivője életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az FRSZ tagsága nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak!

A sokak által csak „Gombiként” ismert barátunk szakszervezetünk alapító tagjaként közel három évtizeden át vett részt – a reá jellemző hatalmas aktivitással – az FRSZ tevékenységében. Tisztségviselői pályafutását a Készenléti Rendõrségnél, illetve jogelőd szervénél titkárként kezdte, majd az FRSZ budapesti speciális régiójának lett az elnöke. Áldozatkész munkájának elismeréseként 2000-ben ügyvivőnek, 2008-ban pedig az FRSZ általános ügyvivőjének választották meg, mely tisztséget 2012-ig látta el. Ezt követően 2016. októberig már nyugdíjjasként, társadalmi munkában vett részt Központi Koordinációs Irodánk feladatainak ellátásában.

Az együtt töltött időszakot soha nem feledve, emlékét szívünkben kegyelettel őrizzük meg.

 

Archívum

Share This