logo

Megérkezett a Hszt. módosítás utáni megbízási díjra vonatkozó első ítélet!

2026.06.29.

A mai napon megérkezett az első ítélet, ami a 2025. január 1-je utáni időszakra is megítélt megbízási díjat!!! Igaz a korábbiakhoz képest – figyelemmel a jogszabályi változásokra – más az indokolása, így már nem önmagában a beosztásba nem tartozó feladatok jelentik a ténybeli alapját a megbízási díjnak, hanem az a járőri (megüresedett, betöltetlen) létszámhiány, ami ezt a foglalkoztatást indokolja és kikényszeríti.

Az eljáró bíróság keresetünknek helyt adva és indokainkat elfogadva azért ítélt megbízási díjat tagunknak, mert megállapításra került, hogy az adott rendőrkapitányságon a járőri létszám az elvártnak csak kb. a fele, mely azonban a napi szinten ténylegesen beoszthatókat tekintve (a betegállományokra, szabadságolásokra, képzésekre figyelemmel) ténylegesen inkább a negyede.

A bíróság a tanúvallomások és az állománytáblázati adatok alapján megállapította, hogy ezzel a járőri létszámmal a járőri feladatok a rendőrkapitányság teljes illetékességi területén, így több mint 10 településen 24 órában el nem láthatók, ezért a járőri szolgálatokra és feladatokra más munkakörbe kinevezettek is rendszeresen beosztásra kerültek.

Így ahogyan korábban is ígértük, nem fogadtuk el, hogy 2025. január 1-től ne járjon megbízási díj, pusztán azért, mert módosultak a megbízási díj törvényi feltételei, s hatályon kívül helyezték a Hszt. azon rendelkezését, amely szerint a beosztáshoz nem tartozó feladatokért megbízási díj jár.

Szakszervezetünk elfogadhatatlannak tartotta a megbízás szabályainak ilyen lényeges korlátozását, a beosztás, besorolás és illetmény lényegi tartamának kiüresítését.

Így akinek a korábbi szabályok alapján vagy akár a fentiekhez hasonló okból megbízási díj igénye felmerülhet, annak változatlanul érdemes az igényét haladéktalanul érvényesíteni, hiszen az legfeljebb 3 évre visszamenően tehető meg, és minden hónap további várakozással, rövidül az időszak és csökken az igényelhető összeg az elévülés miatt.

Ezeket összegezve mindenki számára azt javasoljuk, ne várjon a megbízási díja érvényesítésével, minél hamarabb keressen minket! Csak az veszít, aki nem foglalkozik az igénye érvényesítésével!

Így változatlanul várjuk mindazok jelentkezését, akiknek megbízási díj igényük lehet!

Tagjainknak a jogi képviselethez elegendő a jogi képviseleti meghatalmazást megküldeni.

Nem szakszervezeti tag érdeklődök jelentkezésére is számítunk, de természetesen a jogi segítség nyújtásához, s a teljes körű jogi képviselethez FRSZ tagság létrehozása szükséges.

FRSZ Jogsegélyszolgálat

 

Archívum

Share This