logo

Amit az új jogszabályokról tudni érdemes

2021.11.22.

A Magyar Közlöny 2021. évi 208-as és 209-es számaiban több, a Hszt. hatálya alá tartozókat érintő jogszabály is megjelent. Ezek közül kiemelt helyet foglalnak el a hivatásosok lemondási jogát ismételten felfüggesztő kormányrendelet, valamint az ugyancsak a hivatásosok jelenleg 10 %-os mértékű kiegészítő juttatását az alapilletmény részéve tevő Hszt. módosítás.

A Magyar Közlöny 2021. november 18-án megjelent 209-es számában került kihirdetésre a 636/2021. (XI. 18.) Korm. rendelet, amely ismételten felfüggesztette a hivatásos szolgálati jogviszonyban állók egyoldalú jogviszony megszüntetési módja, a lemondás alkalmazásának lehetőségét. Vagyis a hivatásos szolgálati jogviszonyban állók a jogviszonyukról újfent nem mondhatnak le.

A Magyar Közlöny 2021. november 17-én megjelent 208-as számában került kihirdetésre egyebek között a 2021. évi CXX. törvény, amely számos törvényt, köztük a Hszt.-t is módosítja.

Az egyik fontos változás, hogy a jelenleg 10 %-os mértékű kiegészítő juttatás beépítésre kerül az alapilletménybe. Az alapilletmény jelenleg a beosztási illetmény, a szolgálati időpótlék, valamint a hivatásos pótlék együttes összege, amely 2022. január 01-jétől kibővül a kiegészítő juttatással. Ez azt is jelenti, hogy jövő évtől a távolléti díj, illetve a távolléti díjjal fizetett juttatások összege is emelkedni fog. A távolléti díj összegébe ugyanis az alapilletmény és a rendszeres illetménypótlékok számítanak bele.

Ugyanezen törvénymódosítás 2022. augusztus 01-jétől vezeti be a hivatásos, valamint a rendvédelmi alkalmazotti állomány vonatkozásában azt az uniós irányelvekhez igazodó rendelkezést, mely szerint a hivatásos és a rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állókat – kérelmükre – a munkáltatónak írásban tájékoztatnia kell a szolgálatteljesítés/munkavégzés alapvető feltételeiről, illetve szempontjairól. Ezen dolgozói kérelem okán a munkavállalót joghátrány nem érheti: a Hszt. módosítás garanciális szabályként rögzíti ugyanis azt, hogy amennyiben a bíróság előtt a dolgozó arra hivatkozik, hogy jogviszonyát az említett kérelem előterjesztése miatt szüntették meg, úgy a bizonyítás a munkáltatót terheli, vagyis a munkáltatónak kell tudnia igazolni azt, hogy a jogviszony megszüntetés nem a fentiek okán következett be.

A 2021. évi 208-as Magyar Közlönyben jelent meg egy új BM rendelet: a méltányosságból meghosszabbított egészségügyi szabadság megállapításának rendjéről szóló 39/2021. (XI. 17.) BM rendelet. A BM rendelet a veszélyhelyzet megszűnését követően további, legfeljebb 6 hónap időtartamra lehetőséget fog biztosítani az egészségügyi szabadság méltányosságból történő meghosszabbítására, amennyiben igazolhatóan a SARS-CoV2 járványhelyzet okán maradt el a szükséges és tervezett egészségügyi beavatkozás, kezelés. Az okozati összefüggést orvosi igazolással kell alátámasztani, valamint az egészségügyi szabadság meghosszabbítására kizárólag dolgozói kérelemre kerülhet sor. A BM rendelet a veszélyhelyzet megszűnését követően lép hatályba és 1 évig lesz hatályos.

FRSZ Jogsegélyszolgálat

Archívum

Share This