logo

A határvadászok közel negyede mondott fel szeptember végéig

2024.10.14.

Nagy a fluktuáció a déli határkerítést vonalát védő rendőrök között: kilenc hónap alatt több mint 300 határvadász adta be lemondását – tudta meg a Magyar Hang. Ami azt is jelenti, hogy kilenc hónap alatt a teljes állomány 22,7 százalékának lett elege a kerítés melletti járőrözésből – ez úgy is nagy szám, hogy ezalatt közel 500 új szerződést kötöttek.

További részletek a Magyar Hang cikkében

A HVG augusztusban – szintén a hivatalos adatok alapján – arról írt, hogy a rendszer indítása óta, idén július közepéig összesen 2253 határvadász tett esküt és szerződött, de közülük a nyár közepéig összesen 833-an hagyták el a testületet, vagyis a nyár közepén sem volt érdemben több, csupán 1400 körüli a „hadra fogható” határvadászok száma, mint most. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy jóval kevesebb a határvadász, mint ahány, 2297 embercsempészt az Orbán-kormány szabadon engedett idén júliusig.

Archívum

Share This