logo

A kormányhivatalokból kap erősítést a rendőrség, de az egész értelmetlen

2020.01.06.

A Népszava cikke szerint úgy veszi át a szabálysértési ügyeket a rendőrség a kerületi és járási apparátusoktól, hogy vinné az ügyintézőket is. A csapatmozgatásra emlékeztető lépés kétezer embert érinthet. Márciustól a rendőrség veszi át azoknak a szabálysértési ügyeknek a kezelését, amelyek eddig a kormányhivatalokhoz tartoztak. Ezeknek a kisebb súlyú kihágásoknak a vizsgálata, szankcionálása jelentős pluszfeladatot ad a testületnek, és mivel a rendőrség már most is túlterhelt, kérdés, hogyan tudja majd ellátni a többletmunkát. Mindez azt jelenti, hogy az átszervezés valójában átcsoportosítás: az egyik állami apparátustól áttesznek feladatokat és embereket egy másikba, hogy ott pontosan ugyanazt csinálják, mint korábban. A sors fintora, hogy forrásaink szerint köztük akadnak olyanok is, akik most, évtizedes kört leírva térnek vissza a rendőrségre. Többen a rendőrségnél kezdtek foglalkozni szabálysértési esetekkel, majd amikor azok egy részét az önkormányzati jegyzőkhöz, aztán onnan a kormányhivatalokhoz helyezték át, mindig mentek ők is tovább az ügyekkel.

Archívum

Share This