logo

Május 31-ig bezárjuk az FRSZ üdülőket!

2020.03.19.
Tájékoztatjuk tagjainkat, hogy a koronavírus terjedése miatt 2020. május 31-ig bezárjuk az FRSZ Hajdúszoboszlói és Harkányi üdülőit. Az intézkedés szükségességét május végén felülvizsgáljuk, és a járványhelyzet aktuális állása szerint döntünk az üdültetés újraindításáról, vagy a korlátozás meghosszabbításáról.

Tagjaink egészsége megóvásának szükségessége mellett – döntésünk során – azt is figyelembe vettük, hogy a járvány miatt a Hajdúszoboszlói- és a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő is bezárt határozatlan időre.

Akik a zárva tartás idejére korábban már lefoglalták beutalójukat, azok átfoglalást kérhetnek más időpontra, vagy kérhetik a befizetett üdülési díj visszatérítését is. Az ilyen jellegű kéréseket az frsz@frsz.hu címre küldött levéllel kell jelezni, visszatérítési igény esetén megjelölve azon bankszámla számát, ahová az üdülési díj visszautalását kérik.

A nyári főszezon idejére eső beutalókat még nem szükséges lemondani. Amennyiben ugyanis a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor üdülőinket június elején megnyitjuk tagjaink számára. Ellenkező esetben a fentiekben részletezettek szerint átfoglalási vagy visszatérítési lehetőséget biztosítunk az érintettek számára.

Archívum

Kategóriák

Share This