logo

Mindennek megvan az ára, csak tessék megfizetni!

2020.09.02.

Szakszervezeti tagunk egy vidéki rendőrkapitányság rendőrőrsén nyomozónak volt kinevezve. Mivel jó nyomozó volt, megbízták a nyomozói munkája mellett az alosztályvezetői feladatok ellátására is, a minimális megbízási díj (havi 19.325 Ft!) megfizetését vállalva.

Természetesen azonban a tényleges munkavégzése nem a nyomozói mellett történt, hanem az teljes egészében alosztályvezetői volt, sőt tagunk tartósan még az őrsparancsnok helyettesítését is végezte. Mindezt tehát havi bruttó 19.325 Ft megbízási díj mellett.

Nem tetszett neki, s nekünk sem! Szolgálati panaszt, majd annak elutasítását követően keresetet nyújtottunk be és közel 2 év után immár jogerős ítélet állapítja meg, hogy a nyomozó kolléga nem csak e nevetséges összegű megbízási díjra, hanem az alosztályvezetői illetményre volt jogosult, s mellette még megbízási díj is megilleti az őrsparancsnoki feladatok ellátásáért. Ez így összesen 5.217.750 Ft és ennek több mint 3 éves kamata! Nagyon nem mindegy…

A jogerős ítélet egyetértett velünk abban, hogy a felperest abba a helyzetbe kell hozni, melyet a tényleges munkavégzése alapján megérdemel, vagyis mintha kinevezett alosztályvezetőként látná el az őrsparancsnoki feladatokat is. Az őrsparancsnoki többletfeladatok közzé tartozott különösen az alosztályvezetői feladatellátáson túl a közrendvédelmi állomány eligazítása, napi feladatmeghatározása, beszámoltatása, írásbeli munkájuk revíziója, felperesnek az önkormányzati testületi üléseken való résztvétele, kb. 80 féle ellenőrzés lefolytatása, a közrendvédelmi iratok szignálása, szabadságolások engedélyezése.

Ha Te is más feladatokat látsz el, mint a kinevezésed szerint kellene, ne hagyd veszni, jelezd nekünk, mi érvényesítjük!

dr. Tordai Gábor kamarai jogtanácsos

Archívum

Share This