logo

A hivatásos állomány 70 %-a pályaelhagyást tervez!

2021.05.25.

Reprezentatív felmérést eredményezett a Belügyminisztériumban működő szakszervezetek felmérése. Több ezer fő töltötte ki a kérdőívet, a válaszadók 75%-a legalább egy évtizedes szakmai tapasztalat alapján válaszolt a kérdésekre. Döntő többségük a hivatásos állomány tagjai közé tartoznak, és számunkra is megdöbbentően, 70%-uk tervezi a pálya elhagyását.

Arra a kérdésre, hogy támogatnák-e a korkedvezményes nyugdíj intézményének visszavezetését, elsöprő többségük igennel válaszolt. Emellett elsősorban a fizetések emelését tartanák a legégetőbb tennivalónak, de szerintük kiemelt figyelmet érdemelne a szociális juttatások és a kiégést megszüntető körülmények rendezésének igénye is.

A válaszadókkal szemben támasztott követelményeket csak a kitöltők 2,8%-a tartja megfelelőnek, kevesebb, mint ötödük szerint csak részben kapnak ellentételezést a feltételek és a követelmények betartásáért, viszont közel háromnegyed részük úgy érzi, a törvények által biztosított járandóságok egyáltalán nem ellentételezik mindazt, amit elvárnak tőlük.

A mindennapi életüket és az állampolgárok biztonsága érdekében végzett munkájukat szervező döntéshozói erőfeszítés a válaszadók átlagértékelése szerint elégtelen, talán nagyon nagy jóindulattal túlozhatnánk, hogy halványan kimozdul az elégtelen szintről a gyenge tartományba az elégtelen, gyenge, közepes, jó és kiváló értékelési skálán.

Összességében a munkavállalók véleménye a kérdőív értékelése alapján az, hogy a döntéshozók nem becsülik meg a sokszor több évtizedes, a hétköznapi állampolgárnál sokkal nagyobb áldozatvállalást, lemondást követelő munkájukat és azok az erőfeszítések, melyek ennek a rétegnek a munkáját és az életét könnyítené meg, a döntéshozók részéről elégtelenek.

Ennek eredményeképpen jól kimutatható a pályaelhagyási vagy pályaváltási szándék megléte. Feltehetően az első adandó lehetőséget megragadva a munkavállalók többsége élne is vele.

A felmérés részletes kiértékelése itt olvasható.

A felmérés eredményéről a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának elnöke a Belügyminisztert is tájékoztatta. A Pintér Sándornak írt levél itt olvasható.

Archívum

Share This