logo

Megjelent a hivatásos állomány illetményemeléséről szóló BM rendelet

2021.12.10.

A miniszterelnök bejelentése után megjelent az a BM rendelet, mely a rendvédelmi szervek hivatásos állománya számára korábban bevezetett kiegészítő juttatást 10-ről 21 %-ra emeli fel 2022. január 01-jétől. Ezzel kapcsolatban főtitkárunk az RTL Klub Híradójának elmondta, hogy sokan csalódottak, és sokan le is szerelnének, de ez a veszélyhelyzet végéig tilos.

Emlékezetes, hogy a 10 %-os kiegészítő juttatást 2020. januárban a 2/2020 (I.17.) BM rendelettel vezették be Hszt. illetményrendszerébe azzal az ígérettel, hogy a későbbiekben a rendvédelmi illetményalap 10 %-os emelésével törvényi szintű szabályozással fogják garantálni a juttatás összegének időtálló biztosítását. Erre, az FRSZ és a többi rendvédelmi szakszervezet többszöri sürgetése ellenére végül nem került sor.

A – miniszterelnök által aláírt 1887/2021. (XII.9.) kormány határozat végrehajtásaként – most megjelent 43/2021. (XII.9.) BM rendelet a fentiekben említett kiegészítő juttatást mértékét emeli meg 10-ről 21 %-ra és ezáltal – közvetett módon – biztosítja a szolgálati törvény (Hszt.) szerinti alapilletmény 10 %-os emelését.

Az alapilletménybe ugyanis a beosztási illetmény, a szolgálati időpótlék, a hivatásos pótlék, valamint 2022. január 01-jétől ( 2021. évi CXX. törvényben megjelent módosítás alapján) a kiegészítő juttatás összege is beleszámít. Mindez azt is jelenti, hogy jövő évtől a távolléti díj, illetve a távolléti díjjal fizetett juttatások összege is emelkedni fog. (A távolléti díj összegébe ugyanis az alapilletmény és a rendszeres illetménypótlékok számítanak bele.)

Megjegyezzük, hogy a fentiekben részletezett illetményemelés a „fegyverpénzt” valószínűleg nem fogja érinteni. A még mindig kidolgozás alatt álló (és így nem nyilvános) szabályozással kapcsolatban ugyanis a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) november 25-ei ülésén a belügyi tárca képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a fegyverpénzt a 2021. december 31-én érvényes alapilletmény és a (10 %-os) kiegészítő juttatás együttes összegét alapul véve fogják folyósítani. (Erről bővebb információ itt olvasható.)

Ezzel kapcsolatban főtitkárunk az RTL Klub Híradójának elmondta, hogy sokan csalódottak, és sokan le is szerelnének, de ez a veszélyhelyzet végéig tilos. Az RTL Klub híradása az alábbiakban tekinthető meg.

 

 

A rendvédelmi alkalmazottakat illetően (a BÉT november 25-ei ülésén) a belügyi tárca képviselői úgy nyilatkoztak, hogy számukra 5 %-os emelés van betervezve a költségvetésben. Ez azonban a Riaszos állomány számára nem jelent automatikus illetményemelést, mivel a T/17669. számú törvényjavaslat elfogadása csak az egyes fizetési fokozatokban rögzített alsó és felső bérsávok emelését rögzítheti, azon belül pedig a munkáltatók dönthetik el az emelés konkrét mértékét. Így a rendvédelmi szakszervezetek tiltakozása ellenére vélhetően jövőre is lesznek olyan rendvédelmi alkalmazottak, akik 5 %-nál alacsonyabb mértékű emelésben részesülnek, vagy egyáltalán nem kapnak emelést.

A munkavállalók illetményéről a minisztérium képviselői a BÉT ülésen sem nyilatkoztak, így ők csak a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelkedéséből részesülhetnek, amennyiben idei munkabérük nem éri el a 2022. január 01-jétől emelkedő (200 ezer, illetve 260 ezer forintos) összeghatárokat.

Archívum

Share This