logo

Lapszemle: kitolták a rendőrök kötelező oltásának határidejét

2022.01.28.

Főtitkárunkra hivatkozással az MFOR.hu arról tudósít, hogy napok óta csiripelték már a verebek, most azonban bizonyossá vált, hogy három hónappal, április 30-ig eltolták a Covid elleni vakcina beadási határidejét.

A lap kiemeli, hogy információik szerint az elmúlt napokban voltak olyan helyek, ahol a kapitányságokon dolgozó rendőröket és az adminisztrációs feladatokat ellátó főelőadó hölgyeket egyesével hívta be a rendőrkapitány, hogy tudassa velük, kitolják a kötelező oltás időpontját. Azt is közölték velük, hogy aki nem oltat, az nem kapja meg a hathavi nettó fizetéssel egyenértékű fegyverpénzt, ahogy karácsonyi pénzben sem részesültek az oltatlan rendőrök. Minderről nem láttak semmiféle hivatalos, írásos dokumentumot, csak szóban hangzott el az információ.

Az MFOR.hu-nak Pongó Géza főtitkár elmondta, hogy: „Most délután kaptuk meg a Belügyminisztérium körlevelét, amelyben az áll, hogy a katasztrófavédelem, a rendőrség és a büntetésvégrehajtási területeken, a nem ügyfelekkel dolgozók állományában április 30-ig meghosszabbították a kötelező oltás felvételének időpontját. Örülünk, hogy így az év elején megfogalmazott levelünkben feltett kérdéseink egy részére most kaptunk választ.”

Azt is hozzáfűzte, hogy a beoltatlan rendőrök számáról továbbra sincsenek pontos adatai, hiszen egyetlen egy számot árult el novemberben a Belügyminisztérium, miszerint 69-31 százalék az átoltottság az oltottak javára, de ez a minisztérium dolgozóira vonatkozó statisztika volt. Mivel nem adják ki a teljes állományra vonatkozó adatokat, jelen pillanatban az oltatlanok aránya lehet 5, 10, de akár 20 százalék is.

„Mindenesetre annyira nagy a rendőrhiány a kapitányságokon, hogy 5 százalékos hiány is megakaszthatja a munkát” – jelentette ki az FRSZ főtitkára

Bővebb információ a kötelező oltással kapcsolatos kérdésekről ezen a linken olvasható.

Archívum

Share This