logo

Cafetéria, bankszámla költségtérítés – az összegek nem változtak

2022.02.01.

Január utolsó napján megjelentek a cafetéria, valamint bankszámla költségtérítést 2022. évre meghatározó ORFK utasítások is, így most már biztosan kijelenthetjük, hogy semmi nem változott a korábbi évekhez viszonyítva. A cafetéria keret maradt évi bruttó 200 ezer forint (nettóban csak 156.250,- Ft), míg a bankszámla-hozzájárulás évi bruttó 4.000,- Ft.

Elmondhatjuk, hogy van, ami sosem változik, és ez a rendőrségi dolgozók cafetériája, valamint bankszámla költségtérítése. Hiába születnek adott esetben magasabb szinten kedvezőbb szabályok (tudvalevő, hogy a bankszámla-hozzájárulás éves plafonja 1.000 Ft/hó, illetve 2020-ban a cafetéria összeghatárát is a duplájára emelték, de hiába, a rendőrségi dolgozók ebből sem részesültek), a rendőrségi dolgozók juttatásain sem a tárca, sem a rendőrség nem változtat. Az idén sem. Maradnak a tavalyi „összegek”. A rendőrség személyi állományának cafetéria juttatásai tehát szilárdabbak Magyarország “gránit szilárdságú” Alaptörvényénél is! A rendőrségi cafetéria szabályok ugyanis gyakorlatilag 2011. óta változatlanok, míg az ugyanakkor elfogadott Alaptrövényt azóta már 9-szer módosították. Arról már nem is beszélve, hogy 11 év alatt az árszínvonal összesen 34 %-al emelkedett!

Azt is hiába indítványozzuk évek óta, hogy pl. a cafetéria adóját vállalja át a munkáltató, vagy hogy pl. egy év közbeni jogviszony váltás esetén – mert ez is megeshet valakivel – hasonlóan az áthelyezéshez munkáltatói belső átvezetéssel történjen meg az elszámolás, ne pedig az érintett kollégának kelljen előbb saját zsebből visszafizetnie a túlellátást, majd pedig „virtuálisan” ismételten kap cafetériát, ami a dolgozót nyilván hátrányosan érinti, mármint, hogy a visszafizetést a saját zsebéből/pénzéből kell rendeznie. Az idei évi rendőrségi cafetéria szabályzatba sem került bele az a kedvező szabály.

A választható cafetéria elemek sem bővültek, 2022-ben is a SZÉP kártya alszámlák feltöltését lehet igényelni. Pedig vannak, illetve lehetnének kedvezőbb adózású, vagy éppen adómentes cafetéria elemek, mint pl. az igazolt bölcsődei térítés összege, sport vagy „színház” bérlet, de ilyen „munkaigényes” elemekkel nyilván nem szeretne bajlódni a rendőrség, még ha az a dolgozóknak kedvezőbb lenne. Az, a jelek szerint nem szempont.

Az idei évi cafetéria kifizetésének (SZÉP kártyára utalásának) március 25-ig kell megtörténnie – az is jó kérdés, hogy miért is ilyen soká, amikor már hónapokkal előbb tudni lehet, hogy semmi nem fog változni –, míg a bankszámla-hozzájárulást az idén is a novemberi illetménnyel kapják meg a kollégák.

FRSZ Jogsegélyszolgálat

Archívum

Share This