logo

Másfél hónap alatt 559 rendőr mondott fel

2022.07.21.

A 2020. novemberétől pár hónapnyi megszakítással idén május 31-ig érvényben volt felmondási tilalom megszűntetése óta eltelt másfél hónapban 559 hivatásos állományú rendőr adta be lemondási nyilatkozatát – a Magyar Hang információi szerint. A leszerelési hullámot főtitkárunk a Klub Rádióban nagyon komoly jelzésnek minősítette.

Bár a Magyar Hang rákérdezett, az ORFK nem közölt megyei, regionális szintű adatokat, így nem derült ki, hogy az ország mely térségeit érintette legsúlyosabban a lemondási hullám. A pályaelhagyó rendőrök személyes indokai sem ismertek, hiszen a szolgálati jogviszonyról szóló törvény lemondásra vonatkozó passzusa nem tartalmaz indoklási kötelezettséget.

Megtudta viszont a lap, hogy január és július elseje között összesen 483 rendőrt neveztek ki. Vagyis, a pályakezdők némileg kevesebben vannak, de a leszerelők és érkezők aránya nagyjából egyensúlyban maradt, különösen úgy, hogy július első két hetében további új rendőrök vehették fel a munkát. A rendőrség általában kéthónapos lemondási határidővel engedi el a korábbi alkalmazottakat, így a most távozók jellemzően szeptemberben, októberben lépnek ki majd a „cégtől”.

További részletek a Magyar Hang cikkében, itt.

A leszerelési hullámot Pongó Géza főtitkár a Klub Rádió Esti Gyors című műsorában nagyon komoly jelzésnek minősítette, – hiszen a most távozók száma hozzávetőlegesen három városi rendőrkapitányság állományát teszi ki (a szerk. megjegyzése). Elmondta, hogy a FRSZ évek óta kéri a bérek emelését, és ennek elmaradása vezetett az idei leszerelési hullámhoz.

A kormány által néhány napja bejelentett illetményemeléssel összefüggésben főtitkárunk elmondta, hogy a kormány talán most látta be, hogy mégis igaza volt a szakszervezetnek. Az emelés talán lassítja majd a leszereléseket. Kiemelte azt is, hogy a rendőrség állományának egyharmadát, a Riaszos és a munkavállalói állományt, köztük a fegyveres biztonsági őröket ismét teljesen kihagyták az illetményemelésből. Az FRSZ véleménye szerint bekövetkezhet, hogy ez az állomány is a lábával fog szavazni a közeljövőben.

Az FRSZ főtitkára által a Klub Rádiónak adott interjú az alábbi linken hallgatható meg. A beszélgetés az adás 22. percénél kezdődik és a 28. percéig tart.

Archívum

Share This