logo

BÉT ülés: a türelem aranyat ér

2026.09.03.

A Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) mai ülésén a tárca vezetői egyértelművé tették, hogy béremelés – a költségvetési helyzet okán – 2026-ban már nem realizálható, de 2027-ben számíthat az állomány a bérek rendezésére, emelésére. A hivatásos állomány „nyugdíjkedvezménye” tekintetében pedig a realitás az, hogy 2028-tól fog sor kerülni annak bevezetésére.

Az ülésen nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy a béremelésnek a rendvédelmi igazgatási alkalmazotti és munkavállalói állományra is ki kell terjednie, és a határvadászok helyzetére is figyelmet kell fordítani!

Az életút, a pályalezárás, valamint a teljesítményértékelés, illetve oktatás/képzés jogterületek vonatkozásában 3 munkacsoportban már megkezdődtek a bizottsági munkák, javaslatok, koncepciók kidolgozása, megvitatása, a tényleges jogi kodifikációs munka 2027. januártól veszi kezdetét és az év végére, azaz 2027. december 31-ig várható a szolgálati törvényt átformáló jogszabályok megjelenése.

A minisztériumi tájékoztatás szerint a jövőben:

  • várhatóan szélesebb körben fogják alkalmazni a 24/72-es szolgálati időrendszer formát;
  • megfelelő szabályozással meg szeretnék könnyíteni a a határvadász állomány hivatásos jogviszonyba, szolgálati beosztásokba történő átmentét;
  • a Riasz-os állomány már a jövő évben számíthat a 2019-es jogállás átalakítással lecsökkent szabadságnapok „visszapótlására”, így a tárca ígérete szerint plusz 5 nappal fog emelkedni a rendvédelmi alkalmazotti jogállásban foglalkoztatottak éves szabadsága;
  • a szolgálati járandóságban részesülők helyzete várhatóan 2027-től kerül rendezésre.

A hivatásos állomány „nyugdíjkedvezménye” tekintetében pedig a realitás az, hogy 2028-tól fog sor kerülni annak bevezetésére.

Az ülésen is nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy a béremelésnek a rendvédelmi igazgatási alkalmazotti és munkavállalói állományra is ki kell terjednie, és a határvadászok helyzetére is figyelmet kell fordítani!

Az életút, a pályalezárás, valamint a teljesítményértékelés, illetve oktatás/képzés jogterületek vonatkozásában 3 munkacsoportban már megkezdődtek a bizottsági munkák, javaslatok, koncepciók kidolgozása, megvitatása, a tényleges jogi kodifikációs munka 2027. januártól veszi kezdetét és az év végére, azaz 2027. december 31-ig várható a szolgálati törvényt átformáló jogszabályok megjelenése.

A minisztériumi tájékoztatás szerint a jövőben:
– várhatóan szélesebb körben fogják alkalmazni a 24/72-es szolgálati időrendszer formát;
– megfelelő szabályozással meg szeretnék könnyíteni a a határvadász állomány hivatásos jogviszonyba, szolgálati beosztásokba történő átmentét;
– a Riasz-os állomány már a jövő évben számíthat a 2019-es jogállás átalakítással lecsökkent szabadságnapok „visszapótlására”, így a tárca ígérete szerint plusz 5 nappal fog emelkedni a rendvédelmi alkalmazotti jogállásban foglalkoztatottak éves szabadsága;
– a szolgálati járandóságban részesülők helyzete várhatóan 2027-től kerül rendezésre.

A BÉT ülésen elhangzottakról részletesebb információk az innen letölthető főtitkári tájékoztatóban olvashatók.

 

 

A tárca BÉT üléssel kapcsolatos facebook közleménye az alábbiakban olvasható:

 

Archívum

Share This