Rendvédelmi alkalmazott tagunk képviseletében előterjesztett szolgálatmentesség iránti kérelmünket a munkáltató – korábbi döntését felülvizsgálva – engedélyezte.
Az érintett korábbi kérelmét nem tartották teljesíthetőnek, arra hivatkozva, hogy előtte az illetmény nélküli szabadság lehetőségével kell élni. A szolgálatmentesség engedélyezésének felülvizsgálatát kértük a nyomatékos személyi és családi körülményekre tekintettel, és hivatkoztunk a Belügyminiszter helyettes államtitkára, Zsinka András veszélyhelyzet munkajogi eljárásrendje tárgykörében kiadott körlevelére, amely a szolgálatmentesség biztosításának lehetőségére hívta fel a figyelmet, nem említve, és különösen nem preferálva az illetmény nélküli szabadság kiadását.
A belügyminisztériumi körlevél, amelynek tartalmát dr. Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy országos személyügyi főkapitány-helyettes is megerősítette, hangsúlyozta továbbá, hogy bármely esetben a személyes körülmények mérlegelésénél a munkáltatók rendkívül körültekintően járjanak el, különös figyelem indokolt azon munkatársaknál, akiknél mindkét szülő a szervezetnél foglalkoztatott, vagy a koronavírussal fertőzés a vele élő családtagja, hozzátartozója vagy ő maga tekintetében kiemelt kockázatot jelentene.
A főkapitányság vezetője a kapitányságvezető döntését felülvizsgáltatta és kérelmünkre a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítésről döntött a veszélyhelyzet időtartamára azzal, hogy annak indokoltságát 2 hetente felülvizsgálni szükséges.
Tudjuk, hogy az állomány számára kivételesen engedélyeztek szolgálatmentességet a munkáltatói jogkör gyakorlói, de megalapozott indok esetén, aki hozzánk fordult, annak a szakszervezet tudott segíteni.
(dr. Oláh Tamás kamarai jogtanácsos FRSZ Jogsegélyszolgálat)