A Független Rendőr Szakszervezet a szolgálati nyugdíj 2012. január 01-jével történt eltörlése óta, 15 éve töretlenül kiáll:
– a hivatásos állomány akkori kormány által elvett korkedvezményes nyugdíjának visszaállításáért,
– a már folyósított szolgálati nyugdíjak igazságtalan megsarcolása ellen,
– a szerzett jogok sérelmének orvoslásáért.
A fenti célok az FRSZ IX. Kongresszusa által 2012. december 01-jén elfogadott programjában is a legfontosabb célkitűzéseink között szerepelnek, mely szerint:
„Az FRSZ hazai és nemzetközi téren minden törvényes eszközzel fellép annak érdekében, hogy visszavonásra vagy a jogállamiság és az alapvető emberi jogok egyetemesen elismert elveinek megfelelően módosításra kerüljenek az utóbbi időkben elfogadott azon jogszabályok, melyek:
– a rendőrség volt és jelenlegi állományára a kollektív bűnösség bélyegét sütik,
– amelyek eltörölték a hivatásos szolgálattal együtt járó fokozott fizikai és pszichikai igénybevételt elismerő korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét, és
– amelyek a jogállamiság és az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve 16 %-os bűntető adóval sújtották a hivatásos állományból nyugállományba vonultakat.”
Az FRSZ a fenti célok elérése érdekében:
1. az aktív hivatásos állomány,
2. a szolgálati járandóságban részesülők és
3. a nyugdíj előtti rendelkezési állományban lévők
érdekeit egyaránt szem előtt tartva tett és tesz lépéseket mind a régi, mind az új kormányzat irányába.
Az idén áprilisban elsöprő erővel leváltott korábbi kormány a „szolgálati nyugdíjjal” kapcsolatos bárminemű szakszervezeti kezdeményezés, egyeztetés elől konzekvensen elzárkózott, így érdemi változás az elmúlt másfél évtizedben – szándékunk ellenére – sajnos nem történt. Várhatóan és reményeink szerint azonban az idei évtől új fejezet kezdődhet ebben a témában is!
Változásokra számítunk mind a hivatásos szolgálat miatti fokozottabb igénybevételt ellensúlyozandó korkedvezményes nyugdíj lehetősége, mind pedig a szolgálati járandóságban részesülők ellátásának levonásmentessé tétele, illetve a kereseti lehetőségeiket még mindig behatároló keresetplafon eltörlése terén. Ezen célkitűzéseink realizálását az új kormányzattal elérhetőnek véljük.
Az FRSZ az új rendvédelmi vezetés irányába már az eddig eltelt rövid idő alatt is tett lépéseket, jeleztük a rendvédelmi terület legégetőbb problémáit, dolgozói elvárásokat, amik a szakma erkölcsi-anyagi megbecsülésének érdekében soron kívüli kormányzati intézkedéseket igényelnek. Honlapunkon alig egy hónapja tettük közzé az e témában május elején a rendőrségi, rendvédelmi dolgozók körében végzett felmérésünk eredményét, amit azóta a BM vezetésével is megosztottunk, és remélhetően azokról mielőbb részletekbe menő tárgyalások kezdődhetnek a belügyi tárca illetékes vezetőivel. Ennek keretében prioritásnak tekintjük és kezeljük a más területekhez és szakmákhoz, civil munkakörökhöz képest fokozottabb igénybevétellel járó és megterhelést jelentő hivatásos szolgálat vállalásának és teljesítésének ellentételezését jelentő korkedvezményes nyugdíj rendszerének kidolgozását, ismételt bevezetését.
Független Rendőr Szakszervezet

