logo

Ferenc Varga

Nem árt, ha tudjuk!

Nem árt, ha tudjuk!

A Magyar Közlöny november végén megjelent számaiban (2024. évi 119. és 120.) kihirdetésre kerültek a 2025-től igényelhető munkáshitel részletszabályai, de néhány ponton a Munka Törvénykönyve is módosul a jövő év elejétől.

bővebben
Újra elérhetők vagyunk a rendőrségi levelezési rendszeren

Újra elérhetők vagyunk a rendőrségi levelezési rendszeren

Tájékoztatjuk tagjainkat, hogy az FRSZ rendőrségi elektronikus levelezési címével kapcsolatos hibát elhárították, így újra elérhetők vagyunk az frsz@orfk.police.hu címen. Ennek ellenére javasoljuk, hogy a nekünk szánt elektronikus leveleket továbbra is elsődlegesen az frsz@frsz.hu címre küldjétek meg, mivel az a saját szerverünkön fut, így működésért közvetlen felelősséget tudunk vállalni.

bővebben
Kezdeményeztük a rendőrtiszt-képzés jelentkezési korhatáránák felemelését

Kezdeményeztük a rendőrtiszt-képzés jelentkezési korhatáránák felemelését

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 3 éves tisztképzésére a pályázat benyújtásának életkori határát a 30 életévben határozták meg. Ezt, a szolgálati jogviszony létesítésének 55 éves, és a hivatásos szolgálat 65 éves felső korhatárára figyelemmel az FRSZ indokolatlanul alacsonynak tartja, ezért kezdeményeztük a felemelését.

bővebben
Palkovics Imre: nagyot kell növelni a magyar béreken

Palkovics Imre: nagyot kell növelni a magyar béreken

A régiós versenyben nem nagyon tudunk majd az utolsó előtti helyről elmozdulni a bérmegállapodás után sem – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Portfolio-nak adott interjújában. Jelenleg csak Bulgáriát tudjuk megelőzni a minimálbért tekintve, ebben pedig jövőre nem igazán várható változás.

bővebben
Ötezer főnél is nagyobb lehet a létszámhiány a rendőrségnél

Ötezer főnél is nagyobb lehet a létszámhiány a rendőrségnél

A hivatalosan közölt rendőrségi adatoknál jóval nagyobb lehet a rendőrhiány a szakszervezetek szerint: az ország középső részén például sokszor csak úgy tudják biztosítani a megfelelő létszámot, ha az ország más részeiről küldenek oda egyenruhásokat. Egyes területeken pedig már halőröket is bevetettek a járőrözéshez – számolt be róla a hvg.hu.

bővebben
Technikai problémák az elektronikus levelezéssel

Technikai problémák az elektronikus levelezéssel

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy az FRSZ rendőrségi elektronikus levelezési címére (frsz@orfk.police.hu) küldött levelek elérése az Outlook Web App-al kapcsolatos technikai problémák miatt jelenleg bizonytalan. Ezért kérjük, hogy a továbbiakban a nekünk szánt valamennyi elektronikus levelet az frsz@frsz.hu címre küldjétek meg.

bővebben
BÉT ülés: napirenden a rendvédelmi szféra 2026-os juttatásai

BÉT ülés: napirenden a rendvédelmi szféra 2026-os juttatásai

A Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) november 16-ai ülésén konkrétumok ismertetése nélkül a BM képviselője megerősítette, hogy a hivatásos állományt illetően „a kormány célja, hogy 2026-tól ismét kifizetésre kerüljön a fegyverpénz.” A RIASZ-os és munkavállalói állomány illetményemelésének lehetőségét a tárca szerint a minimálbér tárgyalások eredménye fogja meghatározni.

bővebben

Archívum