logo

Közérdekű ügyek

Közel a történelmi bérmegállapodás

Közel a történelmi bérmegállapodás

November végéig megszülethet a három évre szóló bérmegállapodás, aminek köszönhetően a következő években évi 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedne a minimálbér és a garantált bérminimum is. A szakszervezeteknek és a munkáltatóknak azonban még meg kell egyezniük a vitás részletekről – olvasható a MOSZ honlapján.

bővebben
Elhunyt Bodrácska János nyugalmazott rendőr tábornok

Elhunyt Bodrácska János nyugalmazott rendőr tábornok

82 éves korában elhunyt dr. Bodrácska János nyugalmazott vezérőrnagy úr, Budapest volt rendőrfőkapitánya. A tekintélyt parancsoló tábornok nyugállományba vonulását követően, 2007. és 2013. között az FRSZ által létrehozott Police Caritas Alapítvány elnöki tisztségét is betöltötte. Az FRSZ tagsága nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak. Emlékét kegyelettel megőrizzük!

bővebben
Kezdeményeztük a RÉT ülésének összehívását

Kezdeményeztük a RÉT ülésének összehívását

Az FRSZ kezdeményezte a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács (RÉT) ülésének mielőbbi összehívását, elsődlegesen a rendőrség személyi állománya (hivatásos, szerződéses határvadász, rendvédelmi alkalmazott, és munkavállaló) 2025. évi illetményével és béren kívüli juttatásaival kapcsolatos kérdések megvitatása céljából.

bővebben
A határvadászok közel negyede mondott fel szeptember végéig

A határvadászok közel negyede mondott fel szeptember végéig

Nagy a fluktuáció a déli határkerítést vonalát védő rendőrök között: kilenc hónap alatt több mint 300 határvadász adta be lemondását – tudta meg a Magyar Hang. Ami azt is jelenti, hogy kilenc hónap alatt a teljes állomány 22,7 százalékának lett elege a kerítés melletti járőrözésből – ez úgy is nagy szám, hogy ezalatt közel 500 új szerződést kötöttek.

bővebben
Két éve nem kaptak fizetésemelést a rendvédelmi alkalmazottak

Két éve nem kaptak fizetésemelést a rendvédelmi alkalmazottak

Főtitkárunk az ATV Start közéleti műsorában elmondta, hogy a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak 2 éve nem kaptak illetményemelést. Időközben bérüket legfeljebb annyival egészítették ki, hogy az elérje a mindenkor érvényes garantált bérminimum összegét. Ennek következtében a Riaszosok és a munkavállalók már annyira gyalázatosan alacsony keresettel rendelkeznek, hogy csoda, hogy még itt vannak a pályán.

bővebben
A MOSZ felmérésének eredménye a bérrendszer átalakításával kapcsolatban

A MOSZ felmérésének eredménye a bérrendszer átalakításával kapcsolatban

A Munkástanácsok nem reprezentatív közvélemény kutatása alapján úgy tűnik, hogy az egységes garantált bérminimum helyett a válaszadók több mint 77 százaléka egyetértene azzal, ha nemzetgazdasági ágazatonként határoznák meg azokat a munkaköröket és a hozzájuk kapcsolódó szakképzettségeket, végzettségeket, amelyeknél – a minimálbérnél magasabb – szakmai bérminimumot kellene fizetni a munkáltatóknak.

bővebben

Archívum