Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége: a konföderáció elnökévé Kozma Zsoltot választották. Az új elnök több mint két évtizedes szakszervezeti tapasztalattal érkezik a szervezet élére, pályája során elsősorban a versenyszférában, multinacionális vállalati környezetben szerzett meghatározó érdekvédelmi és szervezetépítési tapasztalatokat.
Közérdekű ügyek
Komoly béremelést várnak a rendőrök
Pongó Géza, az FRSZ főtitkára az Origo megkeresésére elmondta: fontos tisztázni, hogy a fegyverpénzt nem lehet kivezetni, hiszen voltaképpen be sem vezették, mivel ezt juttatást a szakszervezetek kérése ellenére sem iktatta törvénybe az előző kormányzat. A jelenlegi kormányzattal folytatott tárgyalások során azt szeretnénk elérni, hogy a rendőri pálya tisztességes díjazással honorált hivatás legyen.
Elhunyt Piller Attila, az FRSZ korábbi BRFK intézményi elnöke
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 62. évében elhunyt Piller Attila úr, aki 2005 és 2008 között látta el az FRSZ BRFK intézményi elnöki tisztségét. Az FRSZ tagsága nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak! Temetésére a szigethalmi temetőben kerül majd sor, később meghatározásra kerülő időpontban.
Megtartotta első ülését szolgálati életút fejlesztésével foglalkozó BM munkacsoport
A rendészeti államtitkár vezetésével megtartotta első ülését szolgálati életút fejlesztésével foglalkozó munkacsoport. A szakterületek képviselői három témakörben tesznek majd javaslatokat a döntéshozók részére, melyek képzés és oktatás, a teljesítményértékelés, valamint a teljes szolgálati életút. A tematikus munkacsoportok munkájában való részvételre a BÉT munkavállalói oldalát alkotó rendvédelmi szakszervezetek is meghívást kaptak a BM-től.
Pósfai: Nem olyan egyszeri juttatást tervezünk, mint a fegyverpénz
Pósfai Gábor belügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjújában konkrét összegeket nem említve elmondta, hogy javaslatait augusztus végéig terjeszti a kormány elé. Kiemelte, hogy nem a fegyverpénzhez hasonló egyszeri juttatást terveznek, hanem a teljes bértáblát szeretnék átalakítani, érezhető bértömeg-növekedéssel és akár több szabadnappal. Hozzátette, hogy nem csak egy állománycsoport helyzetén akarnak javítani: általános reformot terveznek, beleértve a Riaszos dolgozók és munkavállalók bérrendezését is.
A tagdíjbeszedési rendszer visszaállítását kérik a szakszervezetek
A szakszervezeti tagdíjbeszedési rendszer visszaállítását kéri Kátai-Németh Vilmos, Szociális- és Családügyi miniszternek és Ruff Bálint, Miniszterelnökséget vezető miniszternek írt levélben több tucatnyi, a közszférában működő szakszervezet nevében a SZEF, a MOSZ, a LIGA, valamint a MASZ.
Helyre kell állítani az érdemi egyeztetést a munkavállalókat érintő döntésekben
A hazai szakszervezeti tömörülések közös levélben fordultak Magyar Péter miniszterelnökhöz, amelyben leírják, milyen együttműködést és szabályozási környezetet, bérpolitikát tartanak szükségesnek a kormány részéről. A levelet az öt nagy konföderáció, köztük a Munkástanácsok Országos Szövetsége írta alá.
Egyeztetés a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főkapitányságon
2026. július 06-án Miskolcon, megbeszélést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vezetője, Dr Kiss Attila r. vezérőrnagy Úr és Pongó Géza úr a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.
Az elképesztő rendőrségi létszámhiányt új életpályamodellel kezelné a BM
A kormányzati tájékoztató szerint országosan 20,2, a BRFK-nál pedig több mint 38%-os a rendőrség létszámhiánya. Ennek kezelésére új rendőri életpályamodellt és bérrendezést készít elő a Belügyminisztérium, emellett javítanák a munkakörülményeket is.
Főtitkári interjú az érdekegyeztetés területén várható változásokról
Főtitkárunk a Klubrádiónak nyilatkozott a rendvédelmi érdekegyeztetés területén várható változásokról, a rendőrség személyi állományának legégetőbb problémáiról, így elsősorban a tiszthelyettesi, rendvédelmi alkalmazotti és munkavállalói állomány béremelési igényéről, az életpálya szabályozásáról, valamint a lakhatási támogatások további bővítéséről.










