logo

Mi indokolja a rendőrségi gyakorló-egyenruha lecserélését?

2023.09.21.

A HVG e heti számában megjelenő cikk szerint a zubbonyból és nadrágból álló öltözet szűkebb fazonú, testhezállóbb, zsebfedős zsebekkel díszített. A zubbony állógalléros, ujja alján passzéval kialakított, az ékítmények rögzítése tépőzáras” – tudta meg a lap az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a 2024-től bevezetendő, 22M jelzésű új gyakorló-egyenruháról. Az ORFK azt nem árulta el, hogy ki tervezte az új öltözéket.

Az idén áprilisban jóváhagyott 2023-as egyenruha-árjegyzék átlagosan 30 százalékos drágulást hozott, noha a tárca hangsúlyozta, hogy a fogvatartottak által készített ruháknál még így is „lényegesen a piaci árváltozás alatt maradt az áremelkedés mértéke”. Emiatt a területen működő szakszervezetek és a Belügyminisztérium (BM) közti egyeztetéseknek teret adó Belügyi Érdekegyeztető Tanács dolgozói oldala levelet küldött a tárcának, azt kérve: ha szükségesnek tartják az emelést, akkor az évi 96 ezer forintos ellátmányt is emeljék meg, amelyet arra kapnak a hatósági alkalmazottak, hogy a ruhapótlásukat fedezzék. Bár az érdekvédők szerették volna, erről a kérdésről mégsem tartottak külön hivatalos egyeztetést a szakszervezetekkel.

Pongó Géza a HVG által készített interjúban elmondta: az FRSZ nehezményezi, hogy a ruhapénz összege 15 éve változatlan, holott az árak nagyot nőttek. Így míg korábban az éves keretből tucatnyi ruhadarabot meg tudtak venni, ma a legdrágább holmikból – például az idén 75 ezer forintba kerülő szolgálati télikabátból vagy a 60 ezerért adott nyári dzsekiből – egy is elviszi a nagyobb részét. Kérdés, hogy a jelenlegi inflációs környezetben ez hogyan folytatódik. Sovány vigasz, hogy akiknek az idei keretét kimerítik az új áron vett ruhák, azok a különbözetet beszámíthatják egy évvel később. A mostani helyzetet azonban nehezíti, hogy a jövő évi keretből kötelezően meg kell venni az új gyakorlóruha-kollekciót. Emiatt a belügy azt írja, annak bevezetése nem jelent pluszkiadást sem a költségvetésnek, sem az egyenruhásoknak. Ám az FRSZ felrótta, hogy nem láttak szakmai indoklást, miért van szüksége mindenkinek az új szettre.

A cikk teljes terjedelmében elolvasható a HVG e heti számában.

Kapcsolódó anyag: 2024. évi ruházati ellátás: gyakorló ruha kötelezően

Archívum

Share This