Most érdemes kiállnia mindenkinek a jogaiért! Most érdemes benyújtani a számlát!
Együtt győzhetünk, és csak az veszít, aki nem foglalkozik az igénye érvényesítésével!
2025. január 1-től módosultak a megbízási díj feltételei, hatályon kívül helyezték a Hszt. azon rendelkezését, amely szerint a beosztáshoz nem tartozó feladatokért megbízási díj jár.
Szakszervezetünk elfogadhatatlannak tartja a megbízás szabályainak ilyen lényeges korlátozását, és mindent meg fogunk tenni, hogy az állomány számára a többletfeladatokért a továbbiakban is járjon a megbízási díj.
A bíróságok számára nem ismeretlen a munkáltatói szabályzatok módosítási gyakorlata, ahogyan az például a bűnügyi technikusok, körzeti megbízottak, vagy kutyavezetők esetében is történt, és minden esetben – elfogadva az érvelésünket – a megváltozott normakörnyezetben is megítélték a megbízási díjakat.
Erősen bízunk abban, hogy ezen Hszt. módosítással összefüggően is velünk fognak egyetérteni a bíróságok, vagy az Alkotmánybíróság. Ez viszont bonyolult jogkérdés, aminek végleges eldöntése hosszú ideig, akár évekig is eltarthat, erre tétlenül várni nem érdemes.
Akinek a korábbi szabályok alapján megbízási díj igénye felmerülhet, tehát a beosztásához nem tartozó feladatokat látott el rendszeresen, annak most érdemes az igényét érvényesítenie,
- egyrészt mert az legfeljebb 3 évre visszamenően érvényesíthető, és minden hónap várakozással egy hónappal csökken az igényelhető összeg az elévülés miatt;
- másrészt 2025. január 1-je előtti időszakra a bírósági gyakorlat már következetes, megbízási díj jár annak, aki rendszeresen a beosztásához nem tartozó feladatokat lát el, így aki most, illetve erre az időszakra igényli a megbízási díjat, annak nem kell „megküzdenie” a megváltozott törvény értelmezési vitáival.
Ezeket összegezve mindenki számára azt javasoljuk, ne várjon a megbízási díja érvényesítésével, minél hamarabb indítsa meg az eljárást!
Csak az veszít, aki nem foglalkozik az igénye érvényesítésével!
Számos típusügyben járunk el sikeresen:
- körzeti megbízottak járőr vagy egyéb feladatai
- bűnügyi technikusok nyomozói vagy egyéb feladatai
- balesethelyszínelők egyéb feladatai, vagy az illetékességi területen kívül végzett feladatai
- járőrök átkísérési feladatai vagy az illetékességi területen kívül végzett feladatai
- nyomozók vizsgálati, illetve vizsgálók nyomozati/felderítési feladatai
- szolgálatirányító parancsnokok járőr vagy egyéb feladatai
- osztályvezetői helyettesítések
- kutyavezetők kutya ápolással vagy szállítással kapcsolatos feladatai alapján.
A RIASZOSOK-ra vonatkozó szabályozás pedig változatlan! Így továbbra is érdemes ügykezelőknek, minősített adatkezelőknek, segédelőadóknak, előadóknak, részlegvezetőknek felénk jelezni, ha a fentiek szerinti másik munkakörbe tartozó feladatot is ellátnak. Hangsúlyozzuk, hogy a bírói gyakorlat szerint még az ügykezelő és a titkos ügykezelő (minősített adatkezelő) is különböző munkakör, illetve, hogy az ügykezelés kizárólag az ügykezelők feladata!
Várjuk mindazok jelentkezését, akiknek megbízási díj igényük lehet, vagyis rendszeresen láttak el a beosztásukhoz nem tartozó feladatokat.
Tagjainknak a jogi képviselethez elegendő a jogi képviseleti meghatalmazást megküldeni.
Nem szakszervezeti tag érdeklődök jelentkezésére is számítunk, de természetesen a jogi segítség nyújtásához elengedhetetlenül szükséges az FRSZ tagság létrehozása.
FRSZ Jogsegélyszolgálat – elérhetőségek ezen a linken