Friss hírek
A BM lesz a rendvédelmi állomány biztosítója?
A BM közleményben ismerte el, hogy április 11. óta nincs biztosítása a rendvédelmi szervek teljes állományának. Ennek oka, hogy az emelkedő biztosítási díjra nincs költségvetési fedezet. Ezért úgy döntöttek, hogy nem kötnek új csoportos biztosítást, hanem a tárca fizet majd a munkájuk során sérülést szenvedőknek – írja a HVG.
Megszűnt a biztosítás az egész rendvédelmi ágazatban
Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a Klubrádiónak elmondta, hogy április közepén lejárt a BM rendvédelmiseknek kötött élet- és balesetbiztosítása. Erről a rendvédelemben dolgozókat nem tájékoztatták, így a biztosítások megszűnése úgy derült ki, hogy káresemény bejelentésekor a biztosító közölte az érintettekkel, hogy a szerződés már nem érvényes, így a biztosítást nem tudják igénybe venni.
Meddig húzható egy kártérítési eljárás elrendelése?
A mindennapokban rendszeresen fordulnak elő kisebb-nagyobb gépjármű károk, melyek megtérítésére elvileg az azt okozó köteles. Ennek azonban több korlátja is van, részben a kártérítés mértéke, részben a kártérítési felelősség megállapításának határideje vonatkozásában. Ezek a határidők jogvesztők, így a határidőn túli kártérítés már jogszabálysértő!
A KMB Szabályzat módosítása után is jár a megbízási díj!
Minden bíróságon pert nyertünk körzeti megbízott tagjainknak, akik rendszeresen a működési körzeten kívül járőrfeladatokat, átkíséréseket vagy egyéb feladatokat látottak el. Ez a bírósági gyakorlat szerint 3 éves viszonylatban több, mint 1 millió forintos megbízási díjat jelent. Csak az veszít, aki nem foglalkozik igénye érvényesítésével!
Ongai emléktorna és FRSZ családi nap június 16-án
A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a június 16-án megrendezésre kerülő Ongai emléktornán és FRSZ családi napon. A foci torna mellett a gyerekek számára ugrálóvár, arcfestés és kreatív sarok, a felnőtteknek EFJ szűrés, közös főzés, sporteszközök kipróbálása, Csapó Nóra aerobik bemutatója, és cheerleader bemutató kínál tartalmas kikapcsolódást.
Fiatalítás és folytonosság a MOSZ VIII. Kongresszusán
Május 19-én tartotta VIII. Kongresszusát a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) , ahol a nyolcvan tagszervezetet tömörítő szakszervezeti szövetség Alapszabályának átfogó módosítását követően megválasztották a vezető tisztségviselőket és elfogadták a szövetség következő öt évre szóló programját.
Projektek





















