Rejtély, honnan lesz rá ember. Tényleg kíváncsiak vagyunk, kik jelentkeznek majd – mondta el a Népszavának a miniszterelnöki utasításról Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Az érdekvédő szerint az önálló határrendészeti egység felállítása nem ördögtől való ötlet, hiszen tehermentesítheti azokat a kapitányságokat, melyek most kénytelenek a határra küldeni embereiket, s emiatt a klasszikus feladataikat nehezebben látják el, sőt, úgy vélte, ezt már meg lehetett volna lépni a 2015-ös menekültválságot követően.
Mint arról már többször írtunk, a kormányfő azt mondta: szeptemberre egy, a rendőrség keretein belül működő, de nem a rendőrökből és nem a katonákból álló új testület felállítását kérte, ami kizárólag a határvédelemmel fog foglalkozni. Pénteki rádióinterjújában pedig már konkrét számokról i beszélt: 2-4 ezer határvadászt terveznek felvenni.
Pedig, ahogyan a Népszava akkor is megírta, a kormány néhány éve még tévútnak tartotta az önálló határt védő egységet: hat esztendeje, a 2015-ös menekültválság után a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes többsége tárgyalni sem volt hajlandó az önálló határőrség felállítását sürgető jobbikos javaslatról. A kormányfő most azzal indokolta az új testület létrehozását, nem lehet, hogy miközben keleten, egy szomszédos országban háború dúl, addig a katonák a déli határt őrzik, emellett tehermentesíteni kell a családjuktól távolra, a déli határra vezényelt rendőröket.
További részletek a Népszava cikkében
„Egy gyorstalpaló után egyenruhát és fegyvert adnak majd az embereknek?” (Népszava)
– Rejtély, honnan lesz rá ember. Tényleg kíváncsiak vagyunk, kik jelentkeznek majd – mondta a miniszterelnöki utasításról Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Az érdekvédő szerint az önálló határrendészeti egység felállítása nem ördögtől való ötlet, hiszen tehermentesítheti azokat a kapitányságokat, melyek most kénytelenek a határra küldeni embereiket, s emiatt a klasszikus feladataikat nehezebben látják el, sőt, úgy vélte, ezt már meg lehetett volna lépni a 2015-ös menekültválságot követően.
Mint arról már többször írtunk, a kormányfő azt mondta: szeptemberre egy, a rendőrség keretein belül működő, de nem a rendőrökből és nem a katonákból álló új testület felállítását kérte, ami kizárólag a határvédelemmel fog foglalkozni. Pénteki rádióinterjújában pedig már konkrét számokról i beszélt: 2-4 ezer határvadászt terveznek felvenni.
Pedig, ahogyan akkor lapunk is megírta, a kormány néhány éve még tévútnak tartotta az önálló határt védő egységet: hat esztendeje, a 2015-ös menekültválság után a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes többsége tárgyalni sem volt hajlandó az önálló határőrség felállítását sürgető jobbikos javaslatról. A kormányfő most azzal indokolta az új testület létrehozását, nem lehet, hogy miközben keleten, egy szomszédos országban háború dúl, addig a katonák a déli határt őrzik, emellett tehermentesíteni kell a családjuktól távolra, a déli határra vezényelt rendőröket.
– Kérdés viszont, milyen képzést kapnak majd az testülethez jelentkezők – tette hozzá Pongó Géza. – Egy gyorstalpaló után egyenruhát és fegyvert adnak majd az embereknek? Pedig néhány hetes vagy hónapos tanfolyammal nem lehet pótolni a megfelelő képzettséget. És még attól is tartani lehet, mivel nem lesz elég jelentkező, eltörlik az eddig kötelező érettségit a felvételinél.
Orgovány Zoltán ugyanígy nem tudja, kikkel képzelik el az új, nevezzük így, határőrséget. Mint mondta, a rendőrségen belül most is létezik határrendészeti vonal, de oda sem jelentkeznek.
– Ezek után honnan akarják majd feltölteni a létszámot? És milyen fizetéseket ígérnek? Ha a jelenlegi rendőri pénzekhez igazítják, a kutya sem fog jelentkezni, ha többet, az az állománynál okoz majd feszültséget – magyarázta. – Ráadásul a két hónap a jogszabályi háttér megalkotására elegendő, ám valós tartalommal, magyarán megfelelő emberekkel feltölteni a határvédelmi testületet nem lesz egyszerű feladat. Ott a határvadászok példája: a toborzóirodák csak elenyésző embert tudtak felvenni, a végén már fegyveres biztonsági őrökkel próbálták feltölteni az állományt.
A rendőrség oldalán ma is elérhető a „Jelentkezz fegyveres biztonsági őrnek határőrizeti/határforgalom-ellenőrzési szolgálatra!” című toborzó. E szerint nyolc általánossal lehet jelentkezni, a végzettek alapbére 260 ezer forint, határőrizeti szolgálatban pedig óránként bruttó 400 forintos keresetkiegészítést adnak.
Emlékezetes, hogy a kabinet 2016. augusztus 10-én döntött arról, hogy a határőrizet megerősítése érdekében 3 ezer új rendőrrel növeli a határvadász századokban szolgálók létszámát, és akkor kormánypárti politikusok még azt közölték: három hónapon belül feltöltik az állományt. Ehhez képest 2017. őszére, azaz több mint egy év elteltével 3666-an adtak be pályázatot, és közülük – a sikeres alkalmassági vizsgát követően – 1422-en kerültek a Készenléti Rendőrség állományába, akikből 1132-en szereztek úgynevezett őr-járőrtárs szakképesítést és álltak szolgálatba – írta korábban a Népszava.
Ráadásul, 2017-től még úgy is a felére csökkent a középfokú rendészeti képzésre jelentkezők száma, hogy 2020 szeptemberében elindult az iskolarendszeren kívüli, mindössze 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó rendőrképzés – derült ki a Népszava által most kikért rendőrségi statisztikákból.
Bruttó 260 ezer forintért keres fegyveres biztonsági őröket a határra a rendőrség (Rtl Klub)
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben jelentette be: Pintér Sándor belügyminisztert egy határvédelmi szerv felállításával bízta meg, mert a jelenlegi helyzetben a katonákra és a rendőrökre máshol van szükség. Az MSZP szerint ennyi pénzért nem lehet négyezer új határvadászt találni.
Határvadászokat keresnek óránként bruttó 400 forintos bérkiegészítéssel (Index)
Az erre vonatkozó felhívás már rég elérhető a rendőrség oldalán. De ott szó sincs határvadászokról: aki a határon folytatott munkára jelentkezne, fegyveres biztonsági őrként szolgálna. A jelentkezőknek bruttó 260 ezer forint fizetéssel kell számolniuk, ezt egészíti ki egy 400 forintos órabér, valamint éjszakai műszak esetén éjszakai pótlék.
Az alapbér és az óránként 400 forintos keresetkiegészítés (168 órás havi munkaidővel számolva) 327.200 forintra jön ki. Ehhez képest egy pályakezdő rendőr-tiszthelyettes havi bruttó illetménye csak 266.569,- Ft! Vagyis, az oly sokat emlegetett rendőri életpályamodell 2022-ben az alacsonyabb szakképesítéssel betölthető munkakörben 60 ezer forinttal magasabb illetményt garantál az érintetteknek. Örömre azonban nekik sem lehet okuk, mert a „kiemelt bérezéssel” sem érik el a szemétszállítási rakodók (kukások) fizetését!