Miután az FRSZ jogászai több perben is sikeresen képviselték bűnügyi technikusi tagjainkat, az ORFK módosította, majd hatályon kívül helyezte a reájuk vonatkozó utasítást. Ezt követően pedig a bíróság előtt arra hivatkoztak, hogy az egyéb feladatok ellátása utáni megbízási díjnak nincs jogalapja, mert ORFK utasítás immár nem határolhatja be a technikusi beosztás feladatkörét. Ezt az érvelést azonban a bíróság nem fogadta el, így továbbra is jár a megbízási díj!
Jogsegély
Az AB szerint jogszabály módosítással felére is csökkenthető az illetmény
A Jogi Fórum számol be az Alkotmánybíróság azon döntéséről, melyben a bíróság kifejtette, hogy az Alaptörvény keretei között a törvényhozó nagy szabadságot élvez a közszolgálati jogviszonyok szabályozásában. Ez a döntés alapjául szolgáló perbeli esetben azt eredményezte, hogy a korábbi illetmény felére csökkentése az AB szerint nem alkotmányellenes!
Riasz triász: 3 bíróság is megítélte a 100%-os távolléti díjat
Szakszervezetünk elsőként nyert immár három különböző bíróságon is pert tagjaink ügyében, akik rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban álltak, és a betegszabadságuk idejére csak a távolléti díjuk 70%-át fizette meg a munkáltatójuk.
Riaszosok egészségügyi szabadsága: 100%-os győzelem, 100%-os távolléti díj!
Úttörőként nyertünk pert egyik tagunk ügyében, aki rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állt, és a betegszabadsága idejére csak a távolléti díja 70%-át fizette meg a munkáltató. A bíróság osztotta az álláspontunkat, hogy a 2019. február 1. és 2020. június 30. közötti időszakra 100%-os távolléti díj jár betegszabadság legfeljebb 15 munkanapos időtartamára.
Kúria: a hivatásos szolgálati viszony megszüntetésének jogszerűségéről
Amennyiben a hivatásos szolgálati viszonyban álló személlyel szemben a szolgálati viszonnyal összefüggésben bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntető eljárás indul, szolgálati viszonyát nem lehet azonnali hatállyal felszámolni, hanem fegyelmi eljárás keretében kell vizsgálni, hogy a szolgálatteljesítésre vagy a szolgálati viszonyára vonatkozó kötelezettségét vétkesen megszegte-e.
KMB-sek figyelem! A járőrszolgálatért megbízási díj jár!
Szakszervezetünk pert nyert egy tagunk ügyében, aki körzeti megbízotti beosztásba volt kinevezve, azonban meghatározott szolgálati napokon a működési körzetén kívül járőrfeladatokat látott el utasításra. Mintegy fél millió forint megbízási díj és kamatai megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék a munkáltatót.
Nem mindegy, nagyon nem: 2 millió forint ugyanis a különbség!!!
Kollégánk egy kerületi rendőrkapitányságon dolgozott járőrként amikor kinevezték a Bűnügyi Osztály Bűnüldözési Alosztály állományába, nyomozó státusz terhén bűnügyi segédelőadói beosztásba. Tagunkat azonban a kinevezése ellenére nem bűnügyi segédelőadóként, hanem ténylegesen vizsgálóként, majd nyomozóként foglalkoztatták.
Kúria a fegyelmi határozattal szembeni panaszról
A Kúria szerint a fegyelmi határozattal szemben előterjesztett panaszt az elöljáró parancsnoknak abban az esetben is határozattal kell elbírálnia, ha a panasz előterjesztésének módját jogszabályba ütközőnek tartja.
Kúria döntés az azonnali hatályú lemondásról
A fegyelmi határozattal szemben előterjesztett panaszt az elöljáró parancsnoknak abban az esetben is határozattal kell elbírálnia, ha a panasz előterjesztésének módját jogszabályba ütközőnek tartja – mondta ki legfrissebb határozatában a Kúria.
AB: eltérő a napi és a heti pihenőidő rendeltetése
A Kúria egyik ítéletének felülvizsgálata során az AB arra a következtetésre jutott, hogy az a jogértelmezés, miszerint a napi pihenőidő és a heti pihenőnap egy időben lenne kiadható, nem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel, mivel abból az következik, hogy a napi és heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat.