Friss hírek
Szirmai Mária emlékére (1942 – 2020)
Hosszantartó súlyos betegség után elhunyt a Zsaru rendőrségi magazin, majd 2003-as nyugállományba vonulását követően szakszervezetünk FRáSz című lapjának egykori munkatársa, a Police Caritas Alapítvány egyik alapító tagja, Szirmai Marika. A temetés június 26-án, pénteken, 12.30-kor lesz.
A Police Caritas Kuratóriumának új tagja: Orgovány Zoltán
Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy a súlyos betegség miatt tavaly elhunyt Meichl Géza tábornok úr megüresedett helyére az alapítók új tagot választottak a Police Caritas Alapítvány Kuratóriumába, Orgovány Zoltán úr személyében.
Hogy kell számítani a jubileumi jutalomra való jogosultság idejét?
Jogerősen pert nyertünk egy éppen a Riasz. hatálybalépésével esedékessé vált 35 év utáni jubileumi jutalom távolléti díj különbözetének megfizetése iránt indított jogvitában. A rendőrség kifizette ugyan a jutalmat, de nem a Riasz. szerinti illetmény, hanem a korábbi alacsonyabb összeg alapulvételével.
Egy újabb kedvező ítélet 1,5 milliós illetménykülönbözettel
Tagunkat vizsgálótiszti beosztásba nevezték ki, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a Hszt. 60.§-ra hivatkozással átrendelték a főkapitányság egy másik osztályára és sajtóreferensi feladatok végzésére utasították. Felmerült a kérdés, hogy jogosult-e illetménykülönbözetre a magasabb beosztás ellátása miatt?
A rendőrség szerint nem lesznek tömeges leszerelések
„Az eddigi tapasztalatok inkább a fluktuáció ütemének mérséklésére, illetőleg a rendőri hivatás iránti érdeklődés növekedésére engednek következtetni” – írta a Magyar Narancs megkeresésére adott válaszlevelében az ORFK. Azért, biztos, ami biztos két jogszabállyal be is biztosították az elvándorlás fékezését.
Fű alatt módosították a szolgálati törvényt!
Aki azt gondolta, hogy a rendvédelmi illetményalap év elején beígért 10 %-os emelése a koronavírus járvány miatt maradt el, az sajnos tévedett! Az Országgyűlés ugyanis – bármiféle egyeztetés nélkül – elfogadott egy 53 oldalas salátatörvényt, de ebből az 14 éve változatlan illetményalap emelését kihagyták.
Projektek





















