logo

Hírek

Túlterheltek és alulfizetettek a rendőrök!

Túlterheltek és alulfizetettek a rendőrök!

Az FRSZ főtitkára a Klub Rádiónak adott interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy túlterheltek a rendőrök, részben a jelentős létszámhiány, részben a pandémiás helyzet és korábban a migráció miatti plusz feladatok következtében. Budapesten és a nagyobb városokban alig jelentkeznek a fiatalok rendőrnek. A bérszínvonal siralmas, már segédmunkásként is többet lehet keresni a tiszthelyettesi illetménynél.

bővebben
10 nap pótszabadság a koronavírus elleni védekezésben részt vevő rendvédelmiseknek

10 nap pótszabadság a koronavírus elleni védekezésben részt vevő rendvédelmiseknek

A 307/2021. (VI.10.) kormányrendelet szerint 10 munkanap pótszabadságra jogosultak – mások mellett – a Hszt. hatálya alá tartozó azon rendvédelmi dolgozók, aki 2021-ben részt vettek a Covid járvány következményeinek elhárításában. A pótszabadságra való jogosultságról az állományilletékes parancsnok dönt, amiről a rendelet hatálybalépésétől számított 30 munkanapon belül tájékoztatja a jogosultat. A pótszabadságot az esedékesség évét követő második év végéig lehet igénybe venni, és azt pénzben megváltani nem lehet.

bővebben
Már jövőre megkaphatják a rendvédelmi dolgozók a korábban ígért 6 havi illetményt

Már jövőre megkaphatják a rendvédelmi dolgozók a korábban ígért 6 havi illetményt

Amennyiben a GDP növekedése idén meghaladja az 5,5 százalékot, akkor a rendvédelmi dolgozók 2023. helyett már jövő januárban megkaphatják a „fegyverpénzt” – jelentette be Orbán Viktor a múlt heti kormányinfón. A miniszterelnök „fegyverpénz” alatt a belügyminiszter által még 2019-ben beígért (de jogszabályban azóta sem rögzített) 3 évenkénti 6 havi illetménynek megfelelő összegű juttatást értette.

bővebben
Június 15-től megszűnik a rendőrök leszerelési és utazási korlátozása!

Június 15-től megszűnik a rendőrök leszerelési és utazási korlátozása!

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent, június 15-én hatályba lépő 308/2021. (VI. 7.) kormányrendelet megszünteti az 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet 2. §-a által a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai vonatkozásában bevezetett lemondási tilalmat, valamint (a rendvédelmi alkalmazottakra is kiterjedő) külföldre utazás miniszteri engedélyhez kötését.

bővebben
Azonos, de mégis más: másik beosztás ellátása megbízási díjra jogosít!

Azonos, de mégis más: másik beosztás ellátása megbízási díjra jogosít!

A Kúria mai napon kézbesített ítéletében ismét kimondta, hogy a kinevezéshez képest egyes munkanapokon végzett másik beosztás ellátása megbízási díjra jogosít. Így az a hajóvezető beosztású tagunk, akit havonta különböző mértékben (jellemzően 4-5 munkanapján) ügyeletesként foglalkoztatnak 850.300 Ft összegű megbízási díjra és kamatára lett jogerősen jogosult.

bővebben
Fusizásra kényszerülnek és leszerelésre készülnek a rendvédelmisek a rossz fizetések miatt

Fusizásra kényszerülnek és leszerelésre készülnek a rendvédelmisek a rossz fizetések miatt

Az állományból sokan tanfolyamokra járnak, hogy mielőbb leszerelhessenek – ez derült ki a Népszava érintettekkel folytatott beszélgetéseiből. A lapnak egy közlekedési rendőr elmondta, hogy 11 év szolgálat után a pótlékokkal és a túlórával együtt 220 ezer forintra jön ki egy hónap, de egy frissen felszerelő egy városi kapitányságon bruttó 250 ezret kap, ami 150-160 ezer forint nettó. Ennyit egy gyárban betanított munkásként is meg lehet keresni, és nincs ennyi túlóra, kiszámíthatatlanság, stressz.

bővebben
FRSZ javaslat a külföldre utazási korlátozás feloldására

FRSZ javaslat a külföldre utazási korlátozás feloldására

A koronavírus elleni hazai védőoltottsági számadatokra figyelemmel álláspontunk szerint nem indokolt a továbbiakban fenntartani a közel fél éve érvényben lévő kogens korlátozást. Ezért a Belügyminisztériumnál kezdeményeztük a hivatásos és a rendvédelmi alkalmazotti állomány vonatkozásában tavaly év vége óta az 570/2020. (XII. 9.) Kormányrendelet szerint érvényben lévő külföldre utazási korlátozás feloldását.

bővebben

Archívum