logo

Közérdekű ügyek

Március 11-én kezdődött el a rendőrök oltása

Március 11-én kezdődött el a rendőrök oltása

Március elején írt sürgető levelünkre válaszolva az ORFK Humánigazgatási Szolgálatának vezetője közölte, hogy a rendőrség állományának Covid-19 vírus elleni oltása március 11-én kezdődött meg. Czene Csaba ezredes azt is kiemelte, hogy a hivatásos állomány teljesítményértékelése március hónapban lezárul…

bővebben
Fél évtized feszített munkatempó – elismerés csak a szavak szintjén

Fél évtized feszített munkatempó – elismerés csak a szavak szintjén

Túlterhelt, több ezer, a pályát elhagyni készülő állomány, migráns-, majd pandémia helyzet, szakmai elismerés, ám évek óta elmaradt béremelés – címszavakban így lehetne összefoglalni, miért hallatja ismét erőteljesen hangját nemzeti ünnepünk előestéjén a rendőrök érdekvédelmi szervezete. Interjú Pongó Gézával, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárával.

bővebben
Köszönet, és más semmi…

Köszönet, és más semmi…

A BÉT MVO és az MRK elnökeivel folytatott megbeszélésen a BM személyügyi helyettes államtitkára ismételten tolmácsolta a jelenlévőknek a Belügyminiszter köszönetét és elismerését az egész rendvédelmi állomány kimagasló teljesítményéért, példaértékű munkájukért. Az állomány jövedelmi helyzetének javításáról azonban ismét csak homályos tervek kerültek szóba.

bővebben
A MOSZ ismét a keresőképtelenség esetkörének bővítését kezdeményezi

A MOSZ ismét a keresőképtelenség esetkörének bővítését kezdeményezi

A veszélyhelyzet elrendelésére tekintettel kiemelten fontos lenne a keresőképtelenség esetkörének bővítése. A jelenlegi közneveléssel összefüggő intézkedések szükségessé teszik annak szabályozását, hogy abban az esetben, ha a köznevelésben résztvevő gyermek nem tud részt venni ebben, úgy a gyermekről gondoskodni köteles szülők megfelelő ellátásban részesüljenek. A szülők akaratukon kívüli kötelező gyermekfelügyeleti helyzetének kezelése államérdek.

bővebben
Mindenki hallgat a rendőrök oltásáról

Mindenki hallgat a rendőrök oltásáról

Ugyan a negyedik helyen szerepelnek az oltási tervben a rendőrök, eddig szervezetten még nem kezdődött el a koronavírus elleni oltás beadása, miközben az oltópontokon olyanok is megkapták a vakcinát, akik csak úgy odamentek – írja a Blikk, az FRSZ főtitkárával készített interjú alapján. (A cikk megjelenése után értesültünk arról, hogy Veszprém és Somogy megyékben a hét második felére ígérték az oltások megkezdését.)

bővebben
Szolgálati törvény módosítás illetményemelés nélkül

Szolgálati törvény módosítás illetményemelés nélkül

A szolgálati törvény legújabb módosításának tervezetében nem szerepel az illetmények tavaly ígért rendezése, és egy betű sincs benne az idei illetményemelésről! Ezzel szemben az ideiglenes átrendelés időtartamát évi 30 napról 60 napra javasolja felemelni a tervezet. Mindezt, az állomány szűkebb rétegeit érintő néhány kedvezőbb szabály kíséretében tervezik benyújtani az Országgyűlésnek.

bővebben
Miért nem kezdődött el a rendőrök beoltása?

Miért nem kezdődött el a rendőrök beoltása?

Információink szerint a szervezett oltás még egy szolgálati helyen sem kezdődött el, holott az országos fertőzöttség az operatív törzs szerint is egyre emelkedik. Január végén az ORFK személyügyi főkapitány-helyettese kérdésünkre válaszolva konkrét dátumok megjelölése nélkül az írta, hogy az oltások beadása szervezetten, ágazatilag egységes eljárásrendben történik. Azóta viszont nem történt semmi, ezért az FRSZ újabb megkereséssel fordult az ORFK vezetőjéhez.

bővebben

Archívum